Figyelem az aktuális trendeket, ugyanakkor mindig kritikusan szemlélem is a történéseket. Igyekszem minden döntésemmel hozzájárulni a közös jóhoz. A csapból is a környezetvédelem és a fenntartható jövő folyik. Nagyon sok vállalat most már ez irányba indult el a termékfejlesztés és a marketing terén. Sok új termék azonban nem gondolom, hogy környezetbarát lenne, már csak annál…
Kategória: Jövő
Minden, ami várhat ránk és amit még csak el sem tudunk képzelni.
A jövő szervezetei
Frederic Laloux azonos című könyvének alcíme: Hogyan hozzuk létre az emberi tudatosság következő szintjei által inspirált szervezeteket. Ez a korunk egyik, talán ha nem a legjelentősebb korszakalkotó, szervezetfejlesztéssel foglalkozó könyve. Évek óta olvasom, értelmezem a benne olvasottakat és bár már első olvasásra is számtalan AHA élményem volt, úgy érzem Magyarországon most nagyon időszerű, mert oly…
A karantén időszak pozitív hozadékai
Megérkeztem a pozitívumokkal is a jelenlegi helyzetet illetően. Azt gondolom ebben az időszakban nagyon fontos egymás erősítése, bátorítása. A korábbi vírussal kapcsolatos bejegyzéseimben kipanaszkodtam magam és most már észreveszem az élet derűsebb oldalát. Következzenek hát az én meglátásaim. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez az én megélésem. Nem ez az egyetlen és csakis a járható és a…
A vírus elleni védekezés járulékos “költségei” – folytatás
Járulékos “költség” alatt azt értem a vírussal kapcsolatban, hogy a különböző intézkedések hatására milyen sok terület van, aminek a helyzetén csak rontunk a szabályozások, korlátozások által és összességében minden, ami valóban negatív hatással van az életünkre, az nem maga a vírus, hanem ezen intézkedések következményei. Magyarul a fürdővízzel kiöntjük a gyereket is, szerintem. Az azonos…
A vírus elleni védekezés járulékos “költségei”
Mint tanult közgazdász, engedjétek meg, hogy újra sutba dobjak minden racionális és “normálisnak” elfogadott okfejtést a vírusmizériával kapcsolatban, így figyelmeztetve azokat, akik ne is olvassanak tovább, ha tudományos, és bizonyítható, és statisztikai alapon alátámasztható, és orvosilag bizonyítható, gazdaságilag ésszerű értekezést szeretnének olvasni. Hallgatom a híreket és akár akarom, akár nem hatással van rám. Minden nap…
Mi vár még ránk?
Miközben nyakig benne vagyunk a vírus okozta zűrzavarban, elgondolkodtam mi jöhet még? Miközben mosok, főzök, takarítok, jönnek a gondolatok. Figyelem, ami körülöttünk történik és elmélkedem az élet dolgain. Ma is volt egy pillanatnyi áramkimaradásunk, ez az utóbbi időben már a harmadik. Korábban írtam, hogy történt valami az idővel. Ez csak egy érzés. Aztán olvasom, hogy…
Emberibb munkahelyek megteremtése
Az utóbbi napokban egy kicsit a klasszikus munka világa felé fordultam. Az elmúlt években megélt felismeréseimből táplálkozva teljesen más szemmel tekintek egy munkahelyre, egy szervezeti felépítésre és működésére. Mindig is nagyon érdekelt a teljesítményorientált világ mögötti emberi megélések. Hiszen akárhogy is nézzük, mindenhol mi emberek vagyunk, a termelői, szolgáltatói és a vevői oldalon is. Nem…
Online háború
A járvány nagyon jó táptalaja a különböző ideológiáknak, mindenkit megihletett ez az új helyzet és természetesen mindenki a miérteket, az okokat keresi. Számos összeesküvés elmélet kering napjainkban is a levegőben a témában. Azt gondolom általában az összeesküvés elméletnek titulált dolgoknak mindig van valami köze a valósághoz, ezért érdemes rájuk figyelni és elgondolkodni rajta. Amikor pedig…
A “vészhelyzet” adta lehetőség
Tulajdonképpen hálásak lehetünk ennek az egész vírus mizériának azért, hogy kaptunk egy lehetőséget, hogy másképpen csináljunk olyan dolgokat, amit már régen éreztük, hogy nem jó, ahogy működik, de mégsem tudtunk tenni ellene, mert csak sodort magával a rendszer, a napi rutin, a megszokás, stb. Felsorolok néhány területet, amire rávilágított számomra a jelenlegi helyzet, hogy mélyebben…
Úton a régi rendtől az új felé
Az új rend kialakulásához szükségszerűen össze kell omlania a réginek és mielőtt kialakulnak az új mechanizmusok nagy káosz előzi meg. Ezt, most nagyon intenzíven tapasztalhatjuk nap, mint nap mikroszinten, a családunkban és makroszinten, az országunkban, a világon. “Most mindazon fontos dolgokat, amelyeket eddig háttérbe helyeztetek előtérbe kerül. Szükséges felismernetek a vírus csak tükröt tart, rámutat,…
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!