Az érem másik oldala a gyógyulásban

Bár nem volt célom, mégis felborzoltam a kedélyeket az “Én döntöm el, hogyan gyógyulok” című bejegyzésemmel, így szeretnék írni az érem másik oldaláról, hogy kerek legyen a témában írt véleményem. Szeretném hangsúlyozni, hogy az előző írásom is az én hozzáállásom és döntésem a gyógyulás-betegség-egészség témában. Tiszteletben tartom, ha más, másképpen gondolkozik és cselekszik. Ettől szép…

Én döntöm el hogyan gyógyulok

Egészség-betegség témában sem szeretem követni a tömegeket és az egyszerű, kézzelfogható, irányított megoldásokat. Itt is mindig az alternatívákat keresem, azokat a hiteles személyeket, termékeket, akikben megbízom és hiszem, hogy képesek segíteni az egészségmegőrzésben, vagy esetleg a betegségek leküzdésében. Alapvetően ebben a témában sincs örök igazság. Mindenki aszerint vásárol meg egy-egy terméket, vagy dönt egy-egy orvos…

A táplálkozás művészete folytatás

Most nagyon elkapott a gépszíj a témában, szóval folytatom. 🙂 Ha jobban belegondolok, hogy például Nagymamámék hogyan biztosították a táplálékukat maguknak, akkor könnyen választ találok arra, hogy miért távolodtunk el a természet körforgásától ezen a téren (is). A gyümölcsöket, zöldségeket maguk termesztették a kertben, így az adott volt. Természetesen nagyon sok szorgalommal és munkával, amire…

Mindennapi kenyerünk, avagy a táplálkozás művészete

Most jött ihletettségem a témához, bár korábban már sokat agyaltam a dolgon. Írtam egyik bejegyzésemben a vegánságról, ami manapság egyre jobban hódít, mint táplálkozási forma, de én most is a tőlem megszokott módon egy kicsit sajátosan közelíteném meg a táplálkozást, mint olyat. 🙂 Azt gondolom alapvetően nem is az a lényeg, hogy mit választunk, hogy…

A futás, mint életérzés

Emlékszem, amikor 9 éves kislányként a debreceni vidámpark óriáskerekén ültem és onnan néztem le sóvárogva az atlétika pályára. Láttam, ahogy körbe-körbe futkosnak az atléták, távolt ugranak, gerelyt dobnak, stb. Kérdeztem a szüleimet, hogy hogy lehet oda bekerülni, hogy én is futhassak? Hál’ Istennek nem sokkal később Édesapám lehetőséget teremtett arra, hogy egy edzőhöz kerüljek és…

VaEGÁNySÁG

14 éve vegetáriánus voltam kb. fél-egy év időtartamig. Életemben még annyira könnyűnek és szabadnak nem éreztem magam, mint akkor, amikor nem fogyasztottam húst. A döntésem fő motivációja, hogy lemondjak a húsról az állatok védelme volt. Elolvastam egy könyvet, ahol részletesen leírták mi mindennel jár a hústermékek tömeges előállítása és ezután nem volt kérdés, azonnal kiiktattam…

A családi háztartás vezetése okosan

A reklámok nagy hatással vannak a fogyasztói társadalomra és mérhetetlen mennyiségben ösztönöznek arra, hogy vásároljuk, sokszor rengeteg felesleges terméket. Meggyőznek bennünket arról, hogy szükségünk van rá, pedig, ha józan ésszel mérlegeljük, valójában csak töredéke szükséges a mindennapjainkhoz. Néhány téma és a saját példám, hogy győztem le a háztartásunk vezetésénél a reklámok befolyásoló erejét. 1. Takarítás…

Ivóvíz fogyasztási kultúra

Emlékszem még gyerekkoromban teljesen természetes volt, hogy csapvizet ittunk. Nem kellett kartonszámra cipelni az ásványvizes kartonokat, ha tiszta és egészséges vizet akartunk inni. Hogy miként jutottunk idáig, ezt nem szeretném firtatni, de a lényeg, hogy manapság mindenki literszámra cipeli a sok ásványvizet. Jobb esetben ásványvizet, mert a sok olcsó cukrozott egyéb löttyökről nem is beszélek,…