Halloween – A fény ünnepe a sötétség fölött

  Ha nem lennének gyerekeink nem foglalkoznék ennyit ezzel a témával. De vannak. És boldogan várják a Halloween-t. Manapság elég megosztó ez a téma köztünk, magyarok között. Nekem is van véleményem, – mint általában mindenről 🙂 – így megosztom veletek és olvassa, akit érdekel. 🙂 Tavalyi évben kezdődött a most már lassan hagyománynak mondható történetünk….

A család élelmezése

Korábban már több bejegyzést írtam táplálkozás témában (ezek linkjeit a bejegyzés végén láthatjátok). Most azonban arról szeretnék egy kicsit elmélkedni, hogy a jövőben hogyan érdemes szerintem átalakítani a család élelmiszerrel való ellátását. Sokat lehet olvasni arról, hogy sok helyen a világban már most annyira szélsőséges lett az időjárás, hogy élelmiszerhiány van. Ez várhatóan egyre jellemzőbb…

Méltósággal szülni és nyugalomban megszületni

Több korábbi bejegyzésem is volt a szüléssel, várandóssággal kapcsolatban, ahol többnyire kidühöngtem magam a rendszer viszontagságait elszenvedve. Olvasok, hallok, látok történeteket és azt tapasztalom, hogy egyre többen vagyunk, egyre többen, akikben sajnos mély lelki nyomot hagy a szülés során elszenvedett negatív élmény. Most nem dühöngeni fogok és nem is a rendszert szidom, mint ahogy azt…

Babatéma – mosipelus saját tapasztalatok

Pár éve két picivel párhuzamosan használtam mosipelust. A fő motivációm az volt, hogy két gyereket pelenkázni eldobható pelenkával egy vagyon, tehát az anyagi szempontok vezéreltek főleg. Aztán a gyerekek mellett fontos szempont volt a környezetvédelem is, ezért iktattam ki a háztartásból minden vegyszert az érkezésükkor, de erről majd máskor írok. Szóval a lényeg, hogy a…

Az iskolaválasztás dilemmája

Manapság sokkal tudatosabban vagyunk jelen szülőként a gyermekeink életében, mint korábban vala is a történelem során. Azt gondolom ennek nagyon sok előnye van, de sajnos hátránya is. Mi most az általános iskola választás előtt állunk a Nagyfiammal. Első nekifutásra azt gondoltam, majd feltérképezem az iskolákat, elmegyek mindenhol szétnézni, meghallgatni ki, mit “kínál”, majd a benyomások…

Szülés utáni rehabilitációm – az áttörés

Miután végigkísérhettétek a kálváriámat és a tapasztalataimat a témában, most megosztom az általam megtalált megoldást. Ez az én megoldásom, ami nekem segített, ahányan vagyunk annyiféleképpen éljük meg a regenerálódást, következzen most az én történetem. Korábban írtam, hogy mennyire nehezen regenerálódik a szervezetem most a harmadik szülést követően. Az első gyerkőcnél 30 éves voltam, a másodiknál…

Gyermekeim online élete

Volt idő, amikor igyekeztem minden online élettől elhatárolódni. Erről már írtam korábban. (https://egyenifelemelkedes.wordpress.com/2017/12/12/az-eletem-facebook-nelkul/) Rá kellett jönnöm azonban, hogy fejlődnöm kell nekem is a világgal és nem haragudni az online történésekre, hanem megismerni és kiválasztani a lehetőségek széles tárházából azt, amivel azonosulni tudok és azt beépíteni a mindennapjainba. Ilyen téma a gyerekeimről készült fényképek megjelenése az…

Babatéma – Hozzátáplálás

Mindhárom gyerekemet más-más módon tápláltam hozzá. Ebben a témában is megvannak az “előírások”, ma már számtalan, többnyire Anyukák által készített receptes oldal elérhető, rengeteg fórum, csoport, ahol lehet kérdezni, véleményt megosztani. Annyi információ áll rendelkezésre ezzel kapcsolatban is, hogy el lehet benne veszni. Első gyerekes Anyukaként én is el voltam veszve és próbáltam kihámozni a…

Szülés utáni rehabilitációm

A harmadik szülésem után néhány hónappal elkezdtem a testi, lelki felépülésemmel foglalkozni a magam módján, hiszen, mint írtam korábban (https://egyenifelemelkedes.wordpress.com/2020/02/27/szules-utani-rehabilitacio/) erre szakosodott segítség nincs ma az egészségügyi rendszerben, de még a magánszférában sem. Aztán jött a tavaszi őrület és mint sokakat, engem is még nagyobb teherrel sújtott. Egyszerre kellett tovább cipelnem a még fel nem…

A házisárkány születése, tündöklése és halála

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy sportos, ambiciózus, csinos fiatal lány. Határozott elképzelései voltak az életéről, tele volt célokkal, ötletekkel, a munkájában szárnyalt a kreativitása. Szorgalmasan dolgozott és egy tökéletes életről álmodott. Szerető férj, gyerekek, csodaszép családi otthon, boldog, nyugodt vidéki élet. Teltek múltak az évek, sorban jöttek az élmények, utazások, sikerek a…