„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (János 8,12)

Depresszió, szorongás, pánikrohamok, sajnos egyre több embernél jelentkeznek és egyre fiatalabb korban.

Ki így, ki úgy próbálja elviselhetővé tenni a tüneteket. Engem is erősen megérintett a téma az utóbbi években. Mindezt felvállalom nyilvánosan is, hiszen ha csak egy embernek segítek azokkal az információkkal, amelyekre rábukkantam, már megérte.

Miután 2021 nyarán egy héten belül négyszer vitt el a rohammentő nagyon erős fájdalmak közepette, egy hosszú-hosszú kálvária vette kezdetét. Ez egy nagyon összetett és izgalmas történet, amit részletesen elolvashattok majd a hamarosan megjelenő könyvemben. Addig is azonban fontosnak tartom, hogy írjak olyan témákról, ami napjainkban nagyon aktuális és mindenkit érint, hiszen családja mindenkinek van.

Minden családrendszerben van legalább egy személy, akinek valamilyen pszichotikus tünete jelentkezik vagy enyhébb vagy durvább formában az élete során. Ez nálunk sincs másként. A mi családunk jelenlegi generációjában ezt a sorsot én vállaltam be.

Azonban, mint annyi minden mást, ez sem tudom csak úgy elfogadni. Elkezdtem utánajárni és kideríteni, hogy honnan ered a mi transzgenerációs traumánk története és mit is jelent mindez pontosan. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a dolog, hogy gyógyszerektől függve éljem le az egész hátralévő életemet. Következzen most egy részlet a könyvből:

Nagyon erős volt bennem a késztetés, hogy utánajárjak. Most született meg a felismerés is, hogy apai ágon mennyire hasonlóak a tünetek, és mennyire végigkísérte egész eddigi életünket ez a betegség. Nálam is hány alkalommal maradt diagnosztizálatlanul, hiszen nagyon nehéz megcsípni, mert pozitív életvezetés mellett, – azon kívül, hogy megállapítják, hogy nincs semmi fizikai indoka a fájdalmaknak, – ennyiben marad a történet. A pozitív életvezetésnek itt azért van jelentősége, mert mindannyian jól szituált, a saját területünkben sikeres emberek vagyunk/voltunk, így semmi egyéb hátteret nem is feltételeznek. Az orvostudomány most megáll ott, hogy gyógyszeresen kezeli a tüneteket, és pszichológushoz vagy pszichiáterhez irányít. Én is elmentem pszichológushoz, azonban túl sok mindenre nem jutottunk az életemet illetően. Annyiban maradtunk, hogy tudat alatt lehet valami, ami ilyen tüneteket okozhat, így további segítségre van szükségem.

A sürgősségi eset után elmentem egy magánklinikára neurológusi szakorvosi vizsgálatra. Ő már a történetem elején azonnal megállapította, hogy generalizált szorongás a betegségem neve. Elmagyarázta, hogy van rá gyógyszer, ami segít, hogy egyenletesen tudjak teljesíteni, és ne legyenek ilyen nagy amplitúdók a teljesítményemben. Ez a szer a szerotonin és a noradrenalin szintjét növeli az idegrendszerben. Ez egy olyan betegség, ami állandó készenléti állapotban tartja a szervezetet, így egy idő után teljesen kimerül az idegrendszer és az egész szervezet. Ezért van az az ún. vegetáló állapot, amikor képtelenek vagyunk még az ágyból is kikelni, nemhogy bármit is csinálni. Sok mindenre adott választ a saját életemben is az, hogy fény derült arra, hogy milyen betegséggel kellett élnem egész eddigi életemben. Én pl. nem kávézom, de reggel nincs is rá szükségem, mert sokszor úgy ébredek, mint aki startra készen képes lefutni egy maratont. Hasznos mellékhatása, hogy folyamatosan úgy jár az agyunk, mintha vészhelyzetben lennénk, így gyors és mindenre kiterjedő a problémamegoldó képességünk. Sokszor éreztem úgy, hogy ha történne valami katasztrófa, mint a filmekben, én azonnal tudnék cselekedni, ez azonban egy normál életmenetben, ahol nincsenek állandóan vészhelyzetek, nagyon fárasztó tud lenni. Ez pl. nagyon jól jön egy harctéren, ahol állandó készültségi állapotban kell lenni, különben az életeddel fizethetsz. Na és ennél a megállapításnál jutottam el addig, hogy tovább kutakodom, hiszen a gyógyszer csak a tüneteimet kezeli, a probléma forrását nem szünteti meg. Elkezdtem olvasni Mark Wolynn Örökölt családminták, félelmek, érzések és viselkedésminták, melyeket a tudatunkon kívül átvettünk című könyvét, és nagyon sok mindenben megvilágosodtam a betegségemmel kapcsolatban.

Itt olvastam a PTSD (poszttraumás stressz szindróma) kutatásokról.

„A PTSD-ben szenvedők újraélik a traumával társított érzéseket és érzeteket, annak ellenére, hogy az a múltban történt. Tüneteik közé tartozik a depresszió, a szorongás, az álmatlanság, a rémálmok, az ijesztő gondolatok, valamint az ijedősség és idegesség. A krónikus PTSD-ben szenvedő páciensek kortizoltermelése alacsonyabb lehet, ami hozzájárul mind a túlélőkben, mind a gyermekeikben mért csökkent hormonszinthez. Yehuda…azt is leírta, hogy szerinte számos, stresszel összefüggő pszichiátriai rendellenesség – ideértve a PTSD-t, a krónikus fájdalom és a krónikus fáradság szindrómát – szintén a vér alacsony kortizolszintjével kapcsolható össze. A PTSD-vel küzdők 50–70 százaléka súlyos depressziótól vagy egyéb hangulati, illetve szorongásos rendellenességtől is szenved.”

„Most, amikor már több ismerettel rendelkezünk az emberi genomról, a tudósok felfedezték, hogy a kromoszómális DNS – amely a fizikai jellemzők, például a hajunk, a szemünk és a bőrünk színe átviteléért felelős – meglepő módon a teljes DNS-állomány kevesebb, mint 2 százalékát teszi ki. A további 98 százalék úgynevezett nem-kódoló DNS-t tartalmaz, és az felel számos örökölt érzelmi, viselkedésbeli és személyiségbeli vonásunkért.”

„LeManuel Lee Bitsoi genetikus, aki részt vett a Harvard Egyetemen zajló navajo kutatásban, megerősítette Bender kijelentését, mely szerint a fiatalok a múltat élik újra a tüneteikben. Úgy vélte, az epigenetika terén végzett tanulmányok végre jelentős bizonyítékokat találtak arra, hogy az intergenerációs trauma valós jelenség. Yehuda azt írja, hogy azok a gyerekek, akiknek az apjuknál fordult elő a PTSD, valószínűleg hajlamosabbak lesznek a depresszióra vagy a krónikus stressz reakciókra. A kutató meggyőződése, hogy az apától örökölt, stressz által kiváltott epigenetikus módosulások már a fogamzás előtt megtörténnek, és úgy adódnak át az apa spermájával. A tudósok csak nemrég kezdték megismerni a traumák öröklésével együtt járó biológiai folyamatokat.” (Mark Wolynn: Örökölt családminták)

Tehát egyelőre a tudomány nagyon gyerekcipőben jár a témában, jelenleg egereken végzett kísérleteken bizonyítják a tényeket, mivel náluk 12 hetente van generációváltás. Ez az embereknél akár 50–60 évet is igénybe vehet. Azt gondolom, hogy a mi háromgenerációs esetünk is hűen tükrözi, hogy ez valós jelenség.