Lucy – Az átlagember agykapacitásának 10%-át haszálja. Ő ma eléri a 100%-ot.

Egy film 2014-ből, ami belefért 1,5 órás lejátszási időtartamba. Nem is az amerikaiaknak sikerült ezt produkálni, hanem a franciáknak, hiszen sajnos manapság az a film a piacon, ami alsó hangon 2 óra hossza, de inkább több. Még több, még nagyobb, még fantasztikusabb, még, még. Nem, Miért?! Szerintem fantasztikus, hogy ennyi mondanivalót képesek voltak ekkora műsor tartományban megjeleníteni. Már filmeket sincs sokszor kedvem leülni nézni, mert sajnálok rá 2,5 óra hosszát, pedig tudjátok mennyire imádom a filmeket.

Na, de a lényeg, Lucy. Ő a film főszereplője, akinek a szervezetébe nagy mennyiségű CPH4 kerül, így az agyi kapacitását 1%-ról fel tudja vinni 24 órán belül 100 %-ra. A CPH4-et a várandós nők szervezete termeli a terhesség 6.hetében, hogy a csontok robbanásszerűen ki tudjanak fejlődni a magzat szervezetében. Ezt az anyagot valójában nem sikerült még mesterségesen előállítani, ez egyenlőre a nők kiváltsága 😉 – mint oly sok minden, amit ember képtelen megalkotni.

Ebben a filmben sem a konkrét cselekmény a lényeg, amit látunk – mint a legtöbb általam elemzett filmben, így erre részletesen nem is térnék ki – hanem a mögöttes mondanivaló.

Az, hogy mennyire fantasztikusan működik az emberi agy, ahogy a tudat elkezd tágulni. Eleinte elkezd érzékelni több mindent, mint, amit “csak” látunk. Érzi a szelet, az elektromágneses impulzusokat, érzékeli a körülötte lévő világot teljes mély valójában. Előtörnek az emlékek egészen magzati korig, majd később végtelenül még tovább, de erről majd később.

Képes irányítani a saját testét, majd másokét is. Tárgyakat irányít, mindent az elméjével mozgat. Ezek ugyan látványos elemek, de valamivel szemléltetni szeretnék, hogy milyen nagy változásokon megy keresztül. Nekem, ami nagyon életszagú és tetszik, amikor Lucy azt mondja, hogy mennyit agyalt azon, hogy mit kezdjen magával, mivel foglalkozzon, most pedig, hogy elkezd előtörni belőle az univerzum tudása, tudja mit kell tennie és nem agyal, rágódik sok mindenen, csak teszi, ami jön. Ez egy csodálatos létállapot egyébként, a filmben ennek a szemléltetésére kicsit nagyobb hangsúlyt fektettem volna.

Nagyon elgondolkodtató igazságok hangzanak el, ami nem a filmből származik első ízben, hiszen erről már unásig olvashattunk rengeteg spirituális szakirodalomban.

“Az élet egyetlen célja az, hogy átadja, amit tanult. (mármint az egyén :)) Sosem volt magasabb cél. A tudást, amit összegyűjtött, adja át!/

1+1=2, csak ennyi tanultunk. De 1+1 az sosem volt 2. Valójában nincsenek számok és betűk. Kódoltuk a létezésünket, hogy emberi léptékűvé tegyük, mert csak így fogható fel. Kreáltunk egy mértéket, hogy mellőzhessük a mérhetetlen mértéket. Ha nem az ember a mértékegység és a világot nem matematikai törvények irányítják, akkor mi?

Az idő jogosítja fel a létezésre. Az idő az egyetlen igazi mértékegység. Bizonyítékot ad az anyag létezésére. Idő nélkül nem létezünk.”

Ezek mindaddig csak üres szavak, amíg az embert meg nem csapja a tágabb gondolkodás szele. Az elme kevésbé megfogható és racionális és úgymond normál emberi működése. Én most már kijelenthetek ilyesmit, hiszen nem normális elmévé lettem nyilvánítva a sablonos és beszűkült világunk értékrendje és tudása szerint. De nem baj, egyre boldogabb a létezésem, mióta erre okot adtam. 😉

Ne csak nézzétek, érezzétek is ezt a filmet. 😉 Sejtinformációs szinten mindent tud az emberekről és képes “visszalapozni” az emberiség történetében, amikor már közel 100 %-os agyi kapacitással dolgozik. Igen, erre képes az ember elvileg. Én egy ilyen, – nevezzük – embert ismerek, aki erre képes, egyszer remélem megismerheti a világ is őt. 🙂

Jól belefűztem egy filmelemzésbe az egyéb gondolataimat is, mi?! 7 év alatt mindig más volt a véleményem erről a filmről, de most érett meg rá, hogy le is írjam. Nah ettől lesz ez nem filmkritika, nem is filmelemzés, hanem az én saját véleményem egy filmről. 🙂 Jó szórakozást hozzá. 🙂

Egyéb megjegyzés:

A filmes képi megjelenítéseket meg hagyjuk, a tűzpárbaj, a köztes lét, a multidimenzionális lét és tér megjelenítése. Itt azért sajnálom, hogy ezt nem egy nagy költségvetésű amerikai produkció készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s