2019. novemberében történt. A nagy fiammal úton voltam a szadai főúton Gödöllőre a kosárlabda csapatomnak mentünk szurkolni autóval. A szemben lévő sávban jött velünk szemben egy széles mezőgazdasági munkagép, a mi oldalunkon pedig egy kisbusz hátulja kilógott az úttest szélére, így megálltam, mert nem fértem volna el a saját sávomban a kettő között. Az út szélén nekem merőlegesen álló kisbusz azt hitte ki akarom engedni – de nem indexelt, így nem tudtam, hogy ő ki akar kanyarodni – így mikor megálltam, ő elindult. Közben elment a munkagép, így én is elindultam és már csak a csattanásra lettem figyelmes, hogy az autónk jobb hátulját megdobta a kisbusz. Letört a jobb hátsó kerékről a dísztárcsa és az autó jobb hátsó részén nyomott hagyott a kisbusz. Én leálltam a következő kocsibeállóban és kiszálltam a fiammal együtt. Odajött a kisbusz sofőrje és higgadtan, nyugodtan megbeszéltük a történteket. Telefonszámot cseréltünk és azt monda Sándor (kisbusz sofőrje, egyszerűbb nevén nevezni a történetben), hogy keresni fog és rendbe hozatja az autón a sérülést és új dísztárcsát is vesz, majd elváltunk, mindenki ment a maga dolgára. A régi énem, amikor még én is a taposómalomban hajtottam és idegesen rohantam egyik helyről a másikra, valószínűleg ingerülten és kiabálva reagálta volna le a helyzetet, de most nem így történt. Szintén a régi énem rendőrt hívott volna vagy minimum egy balesetes lapot töltött volna ki a helyszínen, bebiztosítva ezzel, hogy valóban térítve legyen a károm, de most nem így cselekedtem. A szívem vezetett és bíztam a másik emberben. Itthon elmeséltem az esetet a férjemnek és természetesen szívta a fogát, hogy nah ezt leshetjük utólag már, de biztattam, hogy minden rendben lesz, nem kell aggódni. Persze utána elkezdtem agyalni, majd felhívtam az autószerelőnket, hogy mi történt. Elvittem, megnézte, majd ellátott mindenféle jó tanáccsal, hogy ebben a helyzetben hogyan “kell” cselekednem. Ő természetesen a hivatalos utat ecsetelte, biztosító, majd ők szépen rendbe hozzák és ne bízzak a másik félben, hiszen neki nem érdeke, hogy szépen rendbe tegye az autónkat, össze fogja kókányolni, stb. Aztán újra mély levegőt vettem és a szívemre hallgatva kitartottam az eredeti elképzelésem mellett. Hívott is Sándor, hogy mikor és hol találkozzunk és elmegyünk együtt az autófényezőjéhez. Így is történt. Együtt megnéztük mi a gond az autóval, ide adott egy teljesen új, négy darabos dísztárcsa szettet, majd a saját autójával hazavitt engem és a kisebbik fiamat, mert ő akkor még csak 2 hónapos volt. Útközben beszélgettünk és arra jutottunk, hogy ez mindenkinek a legjobb megoldás, hiszen nekem gyorsan lesz egy “új” autóm, neki pedig nem kell magasabb összegű kötelező baleset biztosítást fizetni és a bónusz besorolása sem lesz visszasorolva. Hiszen a biztosítók miért jöttek létre? Mi tartja fent a rendszert? Miért van szükség ilyen esetben olykor rendőri beavatkozásra? Mert nem bízunk meg egymásban, mi emberek. Egy közvetítőt veszünk igénybe, aki ezt a bizalomhiányt befoltozza mindenféle jogi biztosítékkal és pénzügyi ellenszolgáltatás fejében rendezi a helyzetet.

Közben megtapasztaltuk, milyen autó nélkül az élet. Együtt sétáltunk el a nagyokkal az oviba, majd haza, közben nagyokat beszélgettünk, faleveleket és terméseket gyűjtöttünk a gyönyörű őszi erdőben és nagyokat szaladgáltak az útközben felfedezett réten. Egy csodának éltem meg, hogy ezt is megtapasztaltuk és bár kényelmesebb mindent autóval intézni, addig is és azóta is, amikor tehetjük nem ülünk autóba, hanem gyalog, vagy biciklivel közlekedünk.

Néhány nap elteltével készen is lett az autó. Sándor eljött értünk az otthonunkhoz és elvitt a fényezőhöz az autónkért. Ő fizette a javítást, majd ő is ott hagyta a járművét és én vittem haza. Útközben végig nagyokat beszélgetünk, kiderült, hogy ő is egy hívő közösség tagja, ráadásul, ők hozták létre és szeretettel meghívott az általuk szervezett Mikulás ünnepségre. A férjem is hitetlenkedve nézte az autónkat, hogy valóban milyen szépen megjavították, és szebb lett, mint újkorában. Nem sokkal később elmentünk a Mikulást ünnepségre, ahol a jóságos Mikulás szeméből ennek a csodálatos embernek a csillogó szemei köszöntek vissza rám és gyermekeimre. Igen. Ez az ember visszaadta az emberekbe vetett hitemet és megerősítette bennem, hogy jó úton járok, ha a szívemre hallgatok és hagyom, hogy a bennem lévő jó törjön elő mindig, minden helyzetben….., hiszen annyira tisztán és jó embernek születünk mindannyian, csak hagynunk kell, hogy újra előtörjön a mély rétegek alól, ami azóta ránk rakódott és az “okos” felnőtt gondolkodásunkat háttérbe szorítjuk.

“Tiszta szívet teremts bennem, oh Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem. (Zsoltárok könyve, 51, 12)