Van egy iskolásom, egy óvodásom és egy bölcsisem, így saját tapasztalatból tudom és élem meg nap, mint nap velük együtt az egészséget, betegséget. Most, hogy elkezdődött a tanév/nevelési év újra felütötték fejüket a különböző betegségek. Mondhatjuk ilyenkor az időjárás, vagy az, hogy újra közösségbe kerültek és ez melegágya a vírusoknak, baktériumoknak, de én egy kicsit más megközelítésből szeretnék írni a gyerekeket érintő megbetegedésekről most. Azt látom rajtuk és érzem, hogy ilyenkor, a nyári szünet után nagy váltás a család minden tagjának, a koránkelés, a reggeli rutin, az időben ott legyünk, a minden össze legyen készítve, a rohanás, sietség. Ez lelkileg is megterhelő mindenkinek, a gyerekek pedig különösen érzékenyek ezekre a változásokra. Felváltva voltak betegek most szeptember elején az enyémek is és tapasztaltam meg általuk, hogy milyen jelentősége van ezeknek a betegség miatti szüneteknek. Kettesben tudtam lenni velük külön-külön, attól függően, hogy éppen melyikük volt beteg és fantasztikus energiák szabadultak fel. A közös együttlétek alkalmával, amikor szeretgettem, babusgattam őket, csak és egyedül élvezték a figyelmemet, szeretetemet, elmondhatatlanul élvezték, és már a puszta jelenlétem gyógyító erővel bír ilyenkor a kis életükben. Tehát egyértelműen kijelenthetem, hogy ilyenkor ez lelki síkról indul és úgy jár testi tünetekkel, megfázás, köhögés, hasmenés, láz, sorolhatnám.

“Az emberrel ellentétben az állatok nem képesek arra, hogy szenvedés és fájdalom árán olyan tapasztalatokat gyűjtsenek, amelyek életüket gazdagíthatnák, vagy fejlődésüknek új irányt szabnak. Az állatok, mire felnőnek, tökéletesen faj-specifikusan viselkednek. Így nem fordulhat elő, hogy egy oroszlán egy nagy betegség után, vagy szenvedések és fájdalmak következtében “oroszlánabb” legyen, vagy egy kutya “kutyább” legyen. Az ember azonban mindig tud “még emberibbé” válni, és élete végéig fejlődni. Ebben ösztönző kísérői a fájdalom és a szenvedés.” (Wolfgang Goebel-Michaela Glöckler: A nagy gyermek-kalauz, A betegségek értelméről, A lét és a fejlődés értelméről)

Ezt saját magamon is tapasztalom. Régen mikor dolgoztam és utolért valamilyen “nyavalya” felüdülés volt “csak” otthon lenni és nyalogatni a sebeimet. Mert elég volt a sok munkahelyi “fingreszelésből”, a sok lelki bántásokból, a mérgező szervezetek működéséből fakadó kínokból.

“Különösen a gyermekkorban arról van szó, hogy a gyerek lelki-szellemi lénye “inkarnálódik” (beleköltözik) a fizikai testbe, és megtanulja “otthon érezni” magát benne. Ez annál könnyebben megy, minél inkább passzol hozzá a test, minél jobban magához alakítja fejlődése során. Hány olyan ember él manapság, aki rosszul érzi magát a testében (a saját bőrében!), nem tud kibontakozni általa, valahogy idegennek érzi magát benne. Az orvosoknak és pedagógusoknak a feladata, hogy olyan feltételeket teremtsenek, amelyek között ez az inkarnáció egészségesen tud végbemenni. Ebben fontos szerepet játszanak az ún. gyermekbetegségek. Ezek segítenek a test bizonyos területeinek alakításában, individualizálásában.”/Minden ilyen betegség során folytatott küzdelem – bizonyos egyoldalúságot képviselve -, arra készteti a gyermek Én-jét, hogy újjárendezze lénye tagjait, tehát egész szervezetének összjátékát./…milyen kapcsolatban áll a betegség éppen ezzel a bizonyos emberi lénnyel? Miért éppen őt érinti, másokat pedig nem? Miért folyik le ugyanaz a betegség különböző embereknél oly különbözőképp? Mi a köze egy betegség kórokozójának a betegség megjelenésének, lefolyásának sajátos jellegéhez?/Épp a betegség e személyes vetülete az, mely elárul az illetőről valamit; és mégis éppen ez az, amit általában figyelmen kívül hagyunk. A lényeges kérdés ugyanis az, hogy hogyan válik fogékonnyá az ember életútja során egy bizonyos betegségre.” (Wolfgang Goebel-Michaela Glöckler: A nagy gyermek-kalauz, A betegségek értelméről, Lénytagok és betegségek)

Érdekes kérdések, nemigaz?! Mindamellett, hogy természetesen én is ellátom őket megfelelő vitaminokkal megelőzésképpen és megfelelő orvossággal, amikor betegek, de szeretek ilyen vetületből is ránézni az állapotukra. Csodálattal figyelem és hallgatom, hogyan bontogatják szárnyaikat és ismerik meg saját testüket. Hogyan mutatnak érdeklődést a saját sötétebb oldaluk felé, vagy úgy egyáltalán a világunk sötét oldala felé ilyenkor. Sajnos kevés mesekönyv készül ezekről a témákról, de hamarosan ezt is orvosoljuk. 😉 Hiszen a mesék által sok minden tanítás jut el a kis lelkükig és sok-sok kérdésükre ad választ. Ilyenkor is szeretem hallgatni őket, babusgatni a kis elesett testüket, ami egyébként ilyenkor nem is annyira elesett, hiszen a legkisebb is képes 40 fokos lázzal trambulinozni. Elgondolkodom olykor azon is, hogy mennyire a tudat teszi elesetté a betegségeknél a testet és mennyire valóban a betegség. Hiszen ők még nem tudatosan élik meg ezeket a pillanatokat, hanem érzésből. Nagyon sokat tanulok tőlük. Semmi pénzért nem adnám fel azt, hogy ilyenkor ne velem éljék át ezeket a pillanatokat. Mert nagyon sokat ad nem csak nekik, hanem nekem is.

Hatalmas ez a téma, most egyenlőre ennyit szerettem volna papírra vetni, de jövök a következő résszel, ami a súlyos gyermekbetegségekről szól és arról, hogyan “írtottuk” kis védőoltásokkal és úgy egyáltalán a védőoltások jelentőségéről. Ebben a témában egy köztes utat képviselek, amire szintén a fent említett könyv által léptem. Nem oltásellenesség és nem oltáspártiság, hanem egy tudatos szülői jelenlét. Nehéz téma, már évek óta érik bennem, hogy írjak róla, lassan eljön ennek is az ideje. 🙂