Nagyon régóta foglalkoztat a fenti kérdés. Sok minden van, amit egyszerűen nem tudok késznek és igaznak elfogadni, mert valami hajt, hogy utánajárjak. Ilyen ez is. De számos téma van, amiben azt érzem, hogy miért nem tudom csak egyszerűen elfogadni úgy, ahogy tanítják, vagy igaznak állítják és kész? De valami csak nem hagy nyugodni. A vallási tanításokkal is így vagyok. Sok mindent nehéz magamévá tenni, mert nem érzem igaznak, hiányolom a tiszta forrást. Furán hangzik tudom, én is küzdök ezzel. De nézzük a most kérdéses dolgot.

Mióta az eszemet tudom sportoltam. Motivált, lelkes, küzdeni tudó személyiséggel hol kisebb, hol nagyobb sikerrel vettem az akadályokat a sport világában. A sport átsegített sok mindenen. Megtanultam veszíteni, csapatban működni, a sikert feldolgozni és méltósággal, ugyanakkor alázattal “viselni”. Később segített a stressztűrésben, a feszültséglevezetésben, a közösségépítésben, stb.

Az elmúlt években ilyen-olyan okokból (terhességek egymás után, szoptatási időszakok, stb.) elmarad a sport az életemben. Ennek meg is lett az eredménye, nem csak fizikálisan, hanem minden tekintetben. Előtörtek a lelkemnek olyan, korábban elnyomott részei, amivel eddig még nem néztem szembe. Így jöttem rá, hogy a sporttal “csak” lenyomtam a lelkemnek olyan fájdalmas részeit, amivel nem szívesen él együtt az ember. (de muszáj :)) Szóval érdekes megtapasztalás az, amikor hagyom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, mindenféle kontroll nélkül. Ez azonban fájdalmas és olykor nem tudok vele mit kezdeni. Fizikai szinten okoz kínokat. Mellkasi nyomás, szívtáji nyilaló érzés, görcsök. Igyekszem dolgozni azon, hogy fejlesszem magam. DE! Azt érzem, hogy sokszor “csak” úgy is fejlődök anélkül, hogy bármit is tennem kellene. Ezt elég nehéz megfogalmazni, mert az elmúlt években kevés direkt “képzésen” vettem részt, inkább “csak” tettem a dolgomat, amit az élet elém hozott, és ez vezetett el idáig, hogy ilyenen egyáltalán töprengek. Nyugi, sokszor én is megijedek önmagamtól 🙂 és azt kérdezem: miért nem tudok normális életet élni?, aki élvezi, hogy van egy fizikai szinten egy álomélete, elfogadja és azt cselekszi, amit mondanak, elfogadja azt igaznak, amit a nagy átlag. De nem. Nekem valami más adatot. Ami egyenlőre szenvedést okoz. A lényeg a lényeg, hogy most újra a sport felé fordulok, mert nem akarok kételyek között tengődve, búskomoran, állandó vívódások közepette élni.

“A földi rendszer háromrészes: test, lélek és szellem. A szellem kommunikál a lélekkel, azaz a szellem feltölti a lelket. A lélek tölti meg és veszi körül a testet, a húst. Minél mélyebben van lehorganyozva a szellem és a lélek a testben, annál messzebbre terjed a testi jelenség. Minél mélyebben van a lélekben a szellem, annál terjedelmesebb a szellem.” (Jan Van Helsing: Aki a lelkeket hozza és viszi

Ennyit találtam a “szakirodalomban” erre vonatkozóan. Tehát a lélek állapotától függ a test és nem fordítva. (Az idézet többi részét én sem értem még, nyugi :)) Ez egy megnyugtató visszaigazolás számomra, hiszen valahol éreztem, hogy a címben szereplő eredeti állítás, így, ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen, ha fitt vagyok és edzett és határozott és jó megjelenésű és kiegyensúlyozottnak tűnve tökéletesen teljesítem az elvárásokat, attól még a lelkem szenved. Hogy hogyan lehet ép a lelkem? Na erre én sem tudom a választ. Sok mindent cipelünk magunkkal lelki szinten, akár előző, akár jelenlegi földi életünkből, ami nem hagyja, hogy felszabaduljon. Pedig a szabad lélek szárnyal, az egy igazi boldogság. Nekem ilyen “csak” pillanatokra adatott meg, de valami leírhatatlanul csodálatos érzés. Tényleg szó szerint szárnyra kelek és csak repülök, repülök. Na jó egy kicsit elragadtattam magam itt a végére, de a lényeget azt hiszem sikerült “papírra” vetnem. folyt. köv…..