Több korábbi bejegyzésem is volt a szüléssel, várandóssággal kapcsolatban, ahol többnyire kidühöngtem magam a rendszer viszontagságait elszenvedve. Olvasok, hallok, látok történeteket és azt tapasztalom, hogy egyre többen vagyunk, egyre többen, akikben sajnos mély lelki nyomot hagy a szülés során elszenvedett negatív élmény. Most nem dühöngeni fogok és nem is a rendszert szidom, mint ahogy azt megszokhattátok tőlem :), hiszen hosszú távon megoldást csak az egymás megértése és az érdekek, célok egymáshoz közelítése vezet. Fontos, hogy egy mederbe legyen terelve a szülés körüli megközelítések természettől jelenleg oly távol álló megoldások garmadája.

A bábák, szülésznők, dúlák fantasztikus empátiával, odaadással, figyelemmel, és természetesen szaktudással tudják megajándékozni a szülő nőt és biztosítani azt a környezetet, ami a címben szereplő utópiához szükséges. Ez sajnos nem adatik meg mindenkinek, mint ahogy én is bármennyire szerettem volna itthon szülni, a jelenlegi magyar (!) szabályok nem tették ezt lehetővé. Ők a várandós nő és a pici érdekeit tartják szem előtt és olyan láthatatlan törvényszerűségeket követnek, ami a természet törvényeivel összhangban működik. Az érzelmi síkon való “gondolkodás” nagyban hozzásegíti őket ahhoz, hogy ilyen gyengédséggel és figyelemmel tudjanak hozzáállni. A jelenlegi rendszer azonban úgymond rendszeren kívülinek tekinti őket, hiszen, ma Magyarországon nem lehet TB finanaszírozásban szülésznő, bába mellett végigcsinálni a várandós gondozást úgy, hogy a szülés is otthon történjen. Külföldön számos kitűnően működő példa van erre, de nálunk valamiért egyenlőre ez a gondolkodás nem vált rendszerszintűvé. Maradnak az online közösségi platformok, ahol nagyon informatív posztokat lehet olvasni a váradóssággal, szüléssel kapcsolatban. Én is ilyen helyekről tájékozódtam, hogy mit lehet, mit nem, milyen jogaim vannak, ahhoz, hogy a lehető legtermészetesebben mehessen végbe a folyamat. Mert én a természetesség híve vagyok. De nem vagyunk egyformák. Van, aki az orvosi megközelítéseket helyezi előtérbe, az orvostudomány által felkínált lehetőségekkel szeretne élni. Azt gondolom ezt mindenkinek szíve joga eldönteni. A probléma ott van, ha a rendszer nem biztosít egyenlő lehetőségeket a szülés lebonyolításához egy olyan Édesanyának, aki természetesen szeretne szülni, mint aki orvosi beavatkozással.

A másik nagy probléma gyökere ott van, hogy ma az orvosképzésben sajnos a természettel nagyon súlyosan összeegyeztethetetlen nézetek vannak a nőkben (!) történő beavatkozásokat illetően. Hogy jövök én ahhoz, hogy megkérdőjelezzek nagy tudós professzorok elméleteit?! Ugye?! Úgy, hogy átéltem, átéreztem, megéltem, hogyan működik a várandósság és a szülés természete és sajnos meg kellett élnem olyan beavatkozásokat, amik teljesen feleslegesek egy normál, egészséges várandósság és szülés esetében. Azonban hogy jön oda egy Anya, egy Nő, hogy megmondja a tutit?! Mert most ez a hozzáállás, a megítélés, hogy ha egy neves professzor mond valamit, az biztosan úgy van, de ha egy “mezei” családanya, csak legyintünk, hogy “csak a hormonok”. Pedig gondoljunk csak bele, hogy Semmelweis Ignácot is az Anyák megmentőjének nevezzük, bár, amit felvetett anno, most már egy teljesen természetes dolognak tartjuk, hogy ugyan tiszta kézzel nyúljon már az orvos a szülő nőkhöz, de akkor mennyi nő fizetett az életével azért, mert ezt sok orvos nem tette meg. Most ugyanez a helyzet. Addig, amíg egy neves orvos, akinek adnak a szavára ki nem jelenti és nem kampányol azért, hogy ne avatkozzunk már be feleslegesen, hanem tanuljunk azoktól a bábáktól, szülésznőktől, dúláktól, akik képesek kísérni a szülések folyamatát, és sokkal többet tudnak a szülés természetéről mint az ezt taglaló tankönyvek összesen, addig nem fog történni semmi változás. Egy példa. A harmadik szülésemnél mondta a fogadott orvosom, hogy most már nem végeznek rutinszerű gátmetszést első szülő nőknél sem. (!) De ugyanezt a Dokit mikor 5 évvel korábban szépen kértem, hogy annak ellenére, hogy első szülő vagyok ne csináljon gátmetszést, elutasított. Egy tündéri Doki egyébként. Annyira tisztelettel tudott hozzám állni és tényleg a tudása legjavát adva igyekezett mindenben segíteni, de sajnos ezt tanulta az orvosi egyetemen és nem tudtam mit tenni. Együtt kell élnem a sebeimmel. A burokrepesztés ugyanaz. Hiába ellenkeztem, türelmesen elmagyarázta, hogy miért jó nekem is és a babának is a burokrepesztés, így előrehaladott szülésnél, mély transzállapotban nem álltam le vele tárgyalni és a megváltani a világot, hagytam hagy csinálja, amit tanult. Pedig egy normálisan zajló szülésnél ez is egy teljesen felesleges beavatkozás. Gyorsítja a lefolyást tény, de a születés és a teremtés nem egy lóverseny!!!

Szóval itt ez a lényeg szerintem, hogy a két oldalnak párbeszédet kellene folytatnia, érdemi párbeszédet, de amíg az egyik oldalon az érzelmi sík és a láthatatlan természetfeletti világ az uralkodó, addig a másik oldalon a tomboló egó. Így nem lehet. Most is nők élete a tét. A lelki élete. Mert bele lehet “halni” ebbe is. A lelki sérelmekbe. Tudom, mert átéltem. Ugyan megerősödtem általa, de nem biztos, hogy így akartam erősödni.

Hogy mi a megoldás és hogyan kellene működnie? Ezt is le fogom írni egyszer…

Megjegyzés: korábbi bejegyzéseim a témában megtalálhatóak az alábbi linkeken:

https://egyenifelemelkedes.com/2019/03/11/haboritatlan-varandossag-es-szules-ma-magyarorszagon/

https://egyenifelemelkedes.com/2019/03/28/zaklatott-varandossag-es-szules-magyarorszagon/

https://egyenifelemelkedes.com/2019/12/09/harmadik-szulesem-kalvariaja/

https://egyenifelemelkedes.com/2020/02/27/szules-utani-rehabilitacio/

https://egyenifelemelkedes.com/2020/10/26/szules-utani-rehabilitaciom/

https://egyenifelemelkedes.com/2021/01/08/szules-utani-rehabilitaciom-az-attores/