A harmadik szülésem után néhány hónappal elkezdtem a testi, lelki felépülésemmel foglalkozni a magam módján, hiszen, mint írtam korábban (https://egyenifelemelkedes.wordpress.com/2020/02/27/szules-utani-rehabilitacio/) erre szakosodott segítség nincs ma az egészségügyi rendszerben, de még a magánszférában sem. Aztán jött a tavaszi őrület és mint sokakat, engem is még nagyobb teherrel sújtott. Egyszerre kellett tovább cipelnem a még fel nem dolgozott szülés után maradt testi, lelki fájdalmaimat, biztos hátteret biztosítani a férjemnek, hogy nyugodtan dolgozhasson itthonról, a nagyobbaknak óvó nénije legyek, és a háztartást is vigyem tovább és nem mellékesen tápláljam, gondozzam, éjszakázzak a kicsivel. Nyomtam, csináltam, így utólag visszatekintve sokat fejlődtem a helyzet által és sok mindenre megtanított. Azóta azonban csak el lettek nyomva az akkori szülés után problémáim, de a fájdalom nem szűnt. Elindultam hát a “nagy rendszerben” gyógyírt keresni. Elindultam, mert tennem kell valamit a gyógyulásom érdekében, mert érzem, hogy ez így nem jó. Nem jó elsősorban nekem, ezáltal közvetve a családomnak, a környezetemnek sem. A háziorvosi beutalómmal elmentem egy reumatológiai magánrendelésre, ahol felvázoltam milyen testi tüneteim vannak és mi okozta. A Doktor Nő nagyon segítőkész és kedves volt, fizioterápiát írt fel, gyógyfürdőzést, orvosi masszázst, iszappakolást. Elkezdtem szépen sorban élni a lehetőségekkel. Szerencsésnek mondhatom magam olyan szempontból, hogy a férjem mellettem van és teljes vállszélességgel támogat. A Széchenyi fürdő nappali kórházába járok, ahol nagyszerű feltöltődést jelent a gyógyfürdőzés és minden általuk kínált szolgáltatás. Dél, egy óra fele, már kiürül a részleg, és ahogy ott egyedül sétálgattam azon agyaltam, hogy tele kellene legyen rehabilitálódó Édesanyákkal. Mert nagyon sokan vagyunk, akiknek ilyen-olyan, gerinc, medence, csípő, stb. problémája maradt a szülés/eket követően. Örülök, hogy ott lehetek, de mégis eszembe jut a sok-sok másik sorstársam, aki nem jut el még idáig sem. Aztán folytattam a kezeléseket, szintén szerencsés helyzetben vagyok, hogy itt helyben, Veresegyházon van egy egészségügyi központ, ahol komplett fizioterápiás részlet működik. Elektromos kezelésekre járok, ami a fájó, problémás területeken “dolgozik”. Most még az elején vagyok, így egyenlőre csak a fájdalmaim nőnek és mintha felszakadnának azok az egy évről úgy, ahogy “magától”, rosszul helyreállt idegi, ízületi sérülések, ami akkor volt. Egy éve zsibbadt a bal lábam, nem tudtam olykor ráállni, nem tudtam hanyatt fekve megemelni a lábam, ilyenek. Most kezdődik újra. Sokszor alig bírok leszállni a kezelőágyról. Ma gyógytornára is mentem az elektromos kezelés után. Hát, mit mondjak?! Nagyüzem….., A gyógytornász a torna végén odajött és kérdezte mi a gond, mert feltűnt neki, hogy csak szenvedek. Miután elmondtam, hogy nem tudom emelni a bal lábam, csak annyit vetett oda, hogy erőltessem, csináljam, mert elsorvadnak az izmok…..De nekem nem ezzel van problémám, hanem valami ideg, ízület, nem tudom mi sérülhetett, amikor a vajúdás végén a bal oldalamon erőltetve fektettek, de abban a kiszolgáltatott helyzetben nem tudtam mit tenni. Ennek iszom most a levét. Azt persze sehol senki nem kérdezi meg, hogy egyébként lelkileg hogyan éltem meg és mióta és miért érzem ezt a fájdalmat. A mai egészségügy még nagyon messze áll attól, hogy komplexen tudjon egy problémához közelíteni. Hiszen nem lehet külön kezelni a testet és a lelket. A kettő kézen fogva együtt jár. A fájdalmak felerősödésével, erősödnek a fájdalmas emlékek is. Az, hogy kiszolgáltatott helyzetben, egy rosszul sikerült szülés után traumatizálódtam, de mivel ennek nincsenek nagyon súlyos következményei egyenlőre, így senkit nem érdekel rajtam kívül. Erika az egyetlen, aki tudott úgy gyógyítani, hogy engem nézett és valóban kapcsolódott hozzám úgy, hogy a testi fájdalmaimat megszüntetve a lelkemet is “nézte”. Elkeserítő számomra, hogy rajta kívül nem létezik gyógymód, legalábbis én még nem találtam meg. Ahogy elnézem a kezelésemen a “társaimat” nekik még súlyosabb lelki gondjaik lehetnek, azonban vagy fel sem merül, vagy elfogadják a rendszert így, ahogy most működik, ez van, ezzel kell együtt élni. De én egyszerűen nem tudom magamra erőltetni, hogy ez van. Persze, állhatnék úgy a témához, hogy örüljek, hogy van három egészséges gyermekem, “orvosi” értelemben én is az vagyok és kész. De nem tudom elnyomni a fájdalmaimat. Nem tudok megalkudni. Tudom milyen érzés, amikor megszabadulok egy lelki tehertől és ezáltal a testi tüneteim is elmúlnak. Tudom, mert megtapasztaltam, hogy Erika milyen “csodára” képes. Hihetetlen, hogy csodának nevezzük, amire ő képes, pedig ez kellene, hogy legyen az alap. De azt látom, hogy mivel sokan nem is tudják, hogy milyen az az állapot, amikor tényleg jól vagy testileg, lelkileg, így nincs, ami hiányozzon.

Szóval most egyenlőre fizikális szinten csinálom ezeket a kezeléseket és ajánlottak egy szülésfeldolgozással foglalkozó pszichológust, de nem akarok elmenni. Nem akarok elmenni, mert volt már dolgom pszichológusokkal éppen elég és rajtam nem tudnak segíteni. Miért? Mert a tudományos alapokon nyugvó tudásukkal próbálnak megfejteni, kibeszéltetik belőlem, amit amúgy is elmondok és ennyi. Nincs feloldozás, nincs komplex terápia. Ő a lelkemet próbálja “szerelni” a gépek pedig a testemet. Itt tartok most. Tudom, hogy nincsenek véletlenek, hogy miért történik velem mindez, de egyenlőre nem látom a kiutat és nem látom a miértekre a választ. Miért én?Miért így? Miért, miért, miért?