“Az egyensúlyunk középpontja: az Úr. Amikor képesek lesznek az Urat helyezni az első helyre az életükben, valamennyi vágyuk, személyes érdekük fölé, akkor lényükben rendkívüli változások fognak végbemenni, és Önök egy rendezett világgá alakulnak át. Istent helyezni a legelső helyre a lényünkben annyit tesz, hogy egy megingathatatlan egyensúlyi pontra lelünk. Ha egy tárgy stabilan fel van függesztve, lengessük bármelyik irányba, mindig automatikusan visszatér egyensúlyi helyzetébe. Ugyanígy van ez az ember esetében is. Addig, amíg nem vetették meg szilárdan a lábukat Istenben, életük bármely apró megrázkódtatása ki fogja Önöket billenteni az egyensúlyukból. De attól a naptól kezdve, hogy képesek lesznek minden reményüket, minden hitüket, minden bizalmukat, minden szeretetüket a Teremtőbe helyezni, bármi történjék is, Önök stabilak és ellenállók maradnak. ” (Omraam Mikhael Aivanhov: Aranyszabályok a mindennapi élethez)

Ezeket a sorokat azt hiszem, mostanra értettem meg igazán. Hosszú út vezetett idáig. Sokáig nagy ellenállás volt a szívemben, ha meghallottam az Isten, Krisztus, Teremtő szavakat. Rájöttem, hogy ez az ellenállás az egyházi, vallási, felekezeti intézményeknek szól és annak az előítéletemnek, amit az ezzel kapcsolatos paradigmák váltottak ki bennem. Képmutatás, az egyház, mint intézmény piszkos működése, egyes tagjainak emberhez nem méltó viselkedése, vagy vezetőinek világi dolgok miatti elfajulása. Azonban az, hogy én, személy szerint megtaláljam az erős oszlopomat, semmi köze nincs semmilyen külső elvárásnak való megfeleléshez.

“Mielőtt felfedeznénk az Istentől kapott életcélunkat, gyakran tapasztalunk egy sor olyan viszontagságot, ami miatt el kell engednünk a múlandó dolgokat, és meg kell ragadnunk azt, ami örök./…elveszíthetjük a vagyonunkat, a barátainkat és a hírnevünket, de a jellemünket és az Istenbe vetett hitünket senki sem veheti el tőlünk – ezek a dolgok az élet minden veszteségét túlélik./Az igazi imádat az áldozat tüzében születik. Ha oda tudsz tenni az oltárra valamit, amiről azt gondoltad, hogy a tiéd, de rájöttél, hogy igazából mindig is Istené volt – ez az igazi istentisztelet./”Uram, itt vannak a sérelmeim, a meg nem bocsátásom, az érzés, hogy jó benyomást akarok tenni másokra, az időm, a tehetségem és a vagyonom, bármi, amibe belemerültem, ami akadályozza, hogy teljesen a tied legyen. Nem kell elvenned tőlem ezeket a dolgokat, mert örömmel adok oda mindent azért, hogy olyanná legyek, amilyennek te akarsz látni.””/”Kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Filippi 3:7-8), (Mai Ige, 2020. szeptember 24., Eladva Istennek)

Emlékszem Édesapám mondta gyerekkoromban, hogy “csak” még ezt a házat felépíti és ez örök életére megmarad. Tévedett. Azóta épített még egy házat és elveszítette azt, amit gyerekkoromban felépített. Meg kellett értenem, hogy nagyok sok világi dolog, pénzzel megszerezhető vagyon, értéktárgyak, ingatlanok mit sem érnek, ha nincs bennem tisztaság. Ha ezek a tárgyak birtokolnak engem és, nem tudom elengedni azt a szemléletet amibe beleszülettem és amiben élek, hogy a pénz és az abból megvehető dolgok mekkora értéket képviselnek az életemben. Félreértés ne essék, természetesen fontos, hiszen azokra az életkörülményekre, amire mindig is vágytam nem teljesülhetett volna a pénz és a világi dolgok megléte nélkül. De ezeket a fogalmakat és az értékrendeket is a helyére kellett tennem a fejemben, a szívemben. Most már tudom úgy tekinteni az otthonunkat és mindazt, ami fizikai, anyagi síkon körülvesz, hogy Istentől kaptam azért, hogy felneveljük a gyermekeinket és boldog gyermekkort tudjunk nekik biztosítani. A boldog gyerekkor feltétele nem csak ezen múlik, de lássuk be nagyban hozzájárul a komfortos környezet a minőségi élethez. Sokáig fel sem tudtam fogni és egyáltalán nem értettem, hogy bármit is odaáldozni Istennek az oltáron. Mindig a véres bárány és az egyéb emberáldozatok jutottak eszembe. Ezek képletesen szerepelnek a bibliai történetekben, a mai fejjel szörnyűségeknek tartott áldozatokkal csak nyomatékosan van érzékeltetve, hogy ez mennyire nehéz is. Kemény dió, hiszen nekem is nagyon mélyre kellett mennem ahhoz, hogy megértsem. Azonban miután fel tudtam áldozni, – ami nem azt jelenti, hogy ténylegesen odaadom bárkinek is – iszonyatosan felszabadító érzés. Leírhatatlan súly került le a vállamról. Az aggódás, hogy mindezt hogyan szerezzem, tartsam meg, mi lesz a jövőben, mit, hogyan kellene csinálni. Teljesen felesleges energiát vesz el, hiszen nagy tévedésem volt az is, hogy én befolyásolom a jövőmet. És itt két nagyon fontos különbség van aközött, hogy megteszek minden tőlem telhetőt a jelenben, vannak terveim a jövőre nézve, de teljesen feleslegesen aggódom bármi miatt is, mert az már nem rajtam múlik. A sorsunk előre meg van írva, amit így, vagy úgy, de befolyásolhatunk cselekedeteinkkel. Ennek a belátása szintén egy mély belső munkát igénylő feladat. Így leírva könnyűnek és evidensnek hathat, de amikor valóban, a mély önvalódban éled meg, na az,…….. leírhatatlanul felszabadító tud lenni.

Néhány éve Erika mondta nekem azt, hogy én legyek egy erős oszlop és akkor minden rendben lesz. Az ő szavait is sok megpróbáltatás után értem meg csak igazán. Sokáig hagytam magam befolyásolni a környezetemben történtek által. Ha történt valami negatív esemény, mindig önváddal fordultam magamhoz és tépelődtem, mit tehettem volna másként. Vagy, ha kaptam egy kritikát – amit munkahelyi környezetben építő visszajelzésnek neveznek – mindig megingott a magamba vetett hitem, hogy nem vagyok elég jó és ezt és ezt sem tudom rendesen csinálni. Itt is vissza kellett mennem nem csak a gyerekkoromig, hanem a felmenőim életét, viselkedését is meg kellett értenem, hogy mit miért tettek és tesznek egy adott szituációban. Azt viszont be kellett látnom, hogy a múltbeli dolgok és a hozzátartozóim viselkedése nem befolyásolja annyira a jelenemet, mint amennyire nagy jelentőséget tulajdonítok neki. Ezt is Erika tanította, de akkor “csak” egy mondat volt, a sok nehezen felfogható tanításból, meg kellett tapasztalnom saját magam. Az erős oszlopom megtalálása egy dolog és annak megtartása, folyamatos “karbantartása” pedig egy másik nagy feladat. De abban a hitben élni, hogy Isten megtart, ő fantasztikusnak tart és egyedinek és különlegesnek, mondjon bárki, bármit, az nagyban hozzájárul az egyenes tartáshoz és az igazi egyensúlyi helyzethez. Itt tartok jelenleg a témában, de tudom, hogy még én sem tudok mindent és nem leszek soha tökéletes, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy az élet hozzon bármit is, akár rossz, akár jó, meg tudjak maradni ember, minden helyzetben és tudjam élvezni és a helyére tenni magamban a történéseket.