Az új rend kialakulásához szükségszerűen össze kell omlania a réginek és mielőtt kialakulnak az új mechanizmusok nagy káosz előzi meg. Ezt, most nagyon intenzíven tapasztalhatjuk nap, mint nap mikroszinten, a családunkban és makroszinten, az országunkban, a világon.

“Most mindazon fontos dolgokat, amelyeket eddig háttérbe helyeztetek előtérbe kerül. Szükséges felismernetek a vírus csak tükröt tart, rámutat, hogy rossz volt a fontossági sorrend, és csak helyzetbe hoz titeket, hogy a régi elavult gondolkodás mintákat átalakíthassátok. Az Éncentrikus gondolkodást fel kell váltania az Egységtudatosságnak, mert a Felemelkedés fény-hídján és ezen a próbatételen, csak is igaz, könnyű lélekkel, valódi isteni eszmével, legbelső fény-magotokig hittel átitatódva, egymást segítve haladhattok át. Kollektív szinten a most zajló folyamatok hátterében Nemzet Karmák íródnak felül, régi sérelmek enyhülnek, új barátságok, és új szövetségek jönnek lére. A régi társadalmi és gazdasági struktúrák átalakulnak. Egyéni emberi szinten, önmagatokba, Istenbe, és az eddigi utatokba vetett hitetek lesz megpróbálva. Ne adjátok át magatokat a kétségbeesésnek és a haragnak. Maradjatok nyugodtak, erősítsétek meg akaratotokat és legyetek kitartóak, mert csak így nyerhetitek el a nagyobb erőt.” (A Fény Áldásával – Saint-Germain 2020.03.14. Közvetítette: Aysha)

Próbálom keresni és megérteni, ami most történik körülöttünk és a lehető legjobbat kihozni a helyzetekből. Először mikroszinten, tehát a családban kell helyére kerüljenek a dolgot, azt gondolom. Nálunk is minden megváltozott, mint, ahogy minden családban. Mindenki itthon, együtt vagyunk, aminek számos előnye, de rengeteg hátránya is van. Új rendet kell kialakítani, hogy mindenki tudjon működni a maga kis világában és a közös életünkben. Nálunk is eluralkodott a káosz. Március 12-én döntöttünk az önkéntes izoláció mellett. Azóta nem járnak a fiúk oviba és Lajosom is itthonról dolgozik. A kezdeti káoszban Édesanyám jött segítségünkre. Néhány napot nála töltött Marci, tavaszi szünet gyanánt. Nagyon élvezték az együtt töltött időt. Itt volt az első vízválasztó. A média azt harsogja, hogy ne a Nagymama vigyázzon a gyerekre mert,…… Hál’ Istennek Édesanyám nem egy mindennapi asszony. Annyira bölcsen tudja átlátni az olyan helyzeteket, amikor mindenki más kétségbe esik, mint senki más. Teljesen új megvilágításba helyezte számomra ezt az egész vírusmizériát. Boldog volt Dédi is, hogy a kis dédunokája megnevettette és életet vitt a házba. Ahelyett, hogy teljesen elzárva a családtól, egyedül vészelje át ezeket az amúgy is nehéz pillanatokat. Igen, lehet ítélkezni, de ez a mi döntésünk. 90 éves, túlélte a háborút, nála higgadtabban nem reagált senki a környezetemben a kialakult helyzetre. Száraztésztát készített. Tészta, krumpli legyen, akkor nem éhezünk. Ehelyett én is mit csináltam? Felvásárlásba kezdtem, mint sok mindenki más, hiszen, mit fogunk enni?! Ez volt egy másik nagy vízválasztó, az élelmiszerhez való hozzáállásom. Tényleg szükségünk van a sok előre elkészített, a boltok polcain sorakozó konzervekre, édességekre, mindenféle csomagolt árura? Néhány egyszerű alapanyagból nagyszerű ételeket lehet készíteni. Megszoktuk, hogy “korlátlanul” rendelkezésünkre áll minden alapanyag. Mindenkinek álomkonyhája van, de mégsem tudja mit főzzön, ha főz egyáltalán. Mert ez a másik. Sokan még főzni sem tudnak. Hoppá. Függünk a büféktől, éttermektől, kényelmesebb készen megvenni, megrendelni, stb. Pedig nincs annál nagyobb öröm, mint amikor saját magad készítesz el egy ételt, amit jóízűen a családoddal együtt fogyasztasz el. Ez is egy olyan érték az életben, amit elfelejtettünk. Mert volt kényelmesebb megoldás. Most az élet rákényszerít arra, hogy főzzünk és a családdal közösen étkezzünk. Ja, hogy ez egy új helyzet és nem megy gördülékenyen?! Igen, így van. Ez egy olyan döntés, amit halogatunk már nagyon, nagyon régóta. Minden vészhelyzet egyik nagy előnye, hogy azonnal kell meghoznod olyan döntéseket, ami jobb esetben már eszedbe jutott korábban, de halogattad. Rosszabb esetben eszedbe sem jutott, de most muszáj vele foglalkoznod.

A régi parasztságtól rengeteget lehet tanulni. Ők teljesen önellátóak voltak, nem függtek a rendszertől. Megtermeltek maguknak mindent, nem termeltek ennyi szemetet, nem jártak minden nap vásárolni. Ez a másik. Volt egy szomszédunk, akinek napi program volt munka után elmenni a boltba. Minden nap. Milyen élet az ilyen?! Nekem nagyon felszabadító élmény volt, hogy jó előre bevásároltunk és egy kötelesség kiiktatva. Korábban is heti egyszer letudtam a bevásárlást és havonta csináltam egy nagyobbat, de még ez is sok, azt gondolom. Szóval egy fontos felismerésem, hogy függünk a kereskedelemtől, nem tudunk egyszerű alapanyagokból finomat főzni, nincs a közös étkezéseknek valódi értéket teremtő kultúrája. A másik, közös étkezések. Megtanultok, hogy napi öt étkezés az ideális, reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. Ki-ki az életvitele szempontjából betartja vagy se, ez mindenkinek a saját dolga. De tényleg csak ez a leosztás létezik? Nálunk most például a káoszban borult a korábban megszokott rend. Van, hogy a reggeli és az ebéd összecsúszik és ún. brunch van. (a breakfast és lunch szavak ötvözete, nem én találtam ki, Zizi blogján olvastam, https://www.zizikalandjai.com/) Előtte, utána eszünk egy kis gyümölcsöt. Majd kora délután, ún. estebédként van egy újabb nagyobb étkezés, amikor főtt étel kerül az asztalra. Utána még tetszés szerint van egy késő délutáni és egy esti étkezés. De két fix, fő étkezés van, a brunch és az estebéd.

Régen, emlékszem Nagymamám mesélte, hogy amikor kint dolgoztak a határban, meghallották a déli harangszót és akkor tudták, hogy ebédidő van. De ők hajnalban keltek és egész nap fizikai munkát végeztek. Teljesen más életvitel éltek, mint most mi. Azt gondolom például ebben is sok régi berögződést kell elengednünk és újraírni, legyen szó az alapanyagok beszerzéséről, felhasználásáról és az ételek elfogyasztásáról. Tegye ki-ki életvitelének és ízlésének megfelelően.

Másik. A napirend. Mérhetetlen nagy szabadságot kaptunk azáltal, hogy nem a korábbi ellenőrzött módon kell iskolába, óvodába, munkába járni és ott tenni a dolgunkat. Kaptunk egy lehetőséget az élettől, hogy a kötelességeinket úgy végezzük el, hogy közben szabadon dönthetünk bizonyos kereteken belül. Engem nem érint a home office, – megjegyezem nem tudom, hogy működnénk, mint család, ha nekem még a családon kívül más feladatom is lenne, mert akkor tuti szétesnénk, – Lajosom pedig egész életében úgy dolgozott, hogy a maga ura volt. Saját maga hajtotta belső erőből csinálta a feladatait, nem volt klasszikus főnök, beosztott viszonyban soha. De sokan vannak így. Emlékszem anno, mikor a frissen kinevezett főnököm mellett home office-ban dolgoztam, minden percemről be kellett számolnom, hogy tényleg dolgozom-e. Nevetséges. Ha azért végezzük el a feladatainkat, mert a főnök azt “parancsolta”, akkor régen rossz. Ez hosszú távon a lélek halála. Ha “csak” azért csináljuk, mert muszáj és akkor, amikor kell hosszú távon teljesen szétveszít. Nincs meg a flow élmény közben, nincs áramlás a folyamatban és megöli a lelket. Most kaptunk egy lehetőséget, hogy felépítsünk egy új rendet a mi kis világunkban. Az élet felkínálta, hogy gondolkozzunk el egy kicsit azon, ahogy eddig működtünk valóban normális-e és valóban jól éreztük-e benne magunkat. Reggeli dugóban dekkolás, levegőtlen, sötét irodában ücsörgés, értelmetlen meetingeken való részvétel, felesleges locsogás, fingreszelés. Ismerős ugye?! Kedves multikultisok. Tudom, hiszen én is ebben éltem hosszú évekig. El lehet a feladatainkat végezni anélkül is, hogy ne presszionálna mindig valaki, hogy határidő, meg állandó megbeszélések, felesleges telefonok. Saját magunknak nehezítettük meg az életünket eddig is. Most ki lehet alakítani, hogy, nyugalomban, kizárva a zavaró körülményeket hatékonyan elvégezhesse mindenki a feladatát. Bár azt nem tudom a dolgozó anyák hogyan oldják meg a két feladatot egyszerre, hogy tanító nénik, óvó nénik, a család koordinátorai és home office-ban dolgozó alkalmazottak is legyenek egyszerre. Sajnálom őket, mert minden fronton nem lehet helyt állni. Nekem 0-24 órás jelenlétet kíván a családom, egy fél éves, 3 és 5 éves gyerekek és egy itthon dolgozó férj mellett, akinek biztosítanom kell a nyugalmat, a rendet a munkavégzéshez.

Szóval azt gondolom a munka világára is ráfér egy hatalmas tisztulás és átalakulás, mert rengeteg régi séma van, ami szerint működünk, közben szenvedünk. Lehet mindezt úgy is csinálni, hogy jól érezzük benne magunkat, de ahhoz le kell rombolni az egész régi rendszert és újat építeni, ami hatalmas feladat. A vállalatok emberibb szervezeti átalakulásáról majd külön bejegyzésben írok.

Első körben ennyi most a témában, de folytatom, mert sok minden van, amit újra kell gondolnunk…..