Háromgyerekes Anyaként most már kompetensnek érzem magam, hogy a baba,- és gyereknevelés témában leírjam a véleményemet. Nagyon sokat informálódtam én is internetről, azonban sajnos tapasztalatlan Anyaként nagyon nehéz kiszűrni, hogy milyen információ mögött van üzleti érdek és mi mögött valós tapasztalatokon alapuló, segítő szándékú javaslat vagy csak pusztán a mai körülmények között elavulttá vált nézetek. Ezennel elindul egy újabb blogsorozat, amiben a különböző gyerekneveléssel, babagondozás körüli teendőkkel kapcsolatban osztom meg a véleményemet, tapasztalataimat. Nem szeretném megmondani a tutit, csak összefoglalom a nagy információáradatból az általam megszűrt lényeget, hozzátéve a saját megtapasztalásaimat.

Kezdjük az egyik olyan területtel, ami az alapja a többi nehézségnek. Ilyen, a szülők részéről a kialvatlanság. Emlékszem, mikor megszületett az első fiunk, néhány nap után értetlenül ültem és néztem ki a fejemből, hogy ez most tényleg így fog menni nagyon hosszú, hosszú ideig?! Nagy alvó voltam előtte, imádtam nagyokat, hosszasan aludni, amikor csak tehettem. Na, ennek vége szakadt. Ez nem újdonság, ezt minden szülő átéli. A témában a lényeg viszont szerintem az, hogy észrevegyük hogyan is működik egy újszülött kis emberpalánta. Gondoljunk csak bele az ő helyzetébe. 9 hónapig egy test voltunk, majd hirtelen hatalmas környezetváltozás következik be. Az addig biztonságot adó anyaméh helyett zajos, fényes, szagos világ veszi körül. A túlélési ösztöne, a receptorai elkezdenek működni. Megriad minden erős, addig ismeretlen zajtól, megriad, ha nem hallja anya szívdobogását, megriad, ha nem érzi a testközelséget, stb. Azt kell megérteni, hogy ő mit érezhet és az ő szükségleteihez igazítani mindent. Ha így teszünk, sokkal könnyebb elfogadni az új helyzetet, és ő is hamarabb tanul bele ennek a világnak a ritmusába.

Az első fiunknál dühöngtem, hogy nem igaz, hogy nem tud aludni rendesen és ha alszik is, miért kell fel 20 perc múlva, így egyáltalán nincs életem, stb. Mi is felváltva ringattuk éjjelente, majd mikor elaludt és letettük a kiságyba, mintha kapcsoló lett volna a popójában azonnal felébredt. Ha sikerült is valamilyen csoda folytán letenni, néhány perc múlva azonnal megébredt. Teljesen kikészítő volt, én, aki addig imádtam nagyokat aludni, a hosszas éjszakázások teljesen szétszedtek. Édesanyám jött az elején segíteni és felváltva tartottuk a frontot, mert persze a hajnali órákban volt a legéberebb időszakai a kismanónak. Úgy, mint, amikor a pocakban volt. Hajnalban megfoghatatlan, emberi ésszel felfoghatatlan energiák áramlanak, ami egy új lélek leszületésekor borzasztóan fontos. De ebbe most nem mennék bele. A lényeg, hogy semmi mást nem kell tenni, mint megadni a fent felsoroltakat. Testközelség, Anya szívdobogása, nyugalom. Nyugi, ez nekem sem ment azonnal. Miután rájöttünk, néhány hét nemalvás után, akkor a mellkasomon aludt és végre szinte átaludtuk az éjszakát. Átaludtuk. Ő. Mert én végig éberen figyeltem, nehogy úgy forduljak, vagyis ne forduljak, hogy leessen rólam. Majd kettőnk közé fektettük. Itt dőlt meg az első nagy elv, amit hoztam, amikor még nem volt gyerekünk. A gyerek alszik külön, a mi kis intim életünkbe nem lehet beleszólása. Haha, dehogynem. Ott szuszogott mellettem, légzésfigyelő és hipiszupi kókuszmatrac nélkül, most mi lesz? Mi lenne?! Semmi. Neki nem ezek kellenek a nyugodt alváshoz, hanem a közelségem. De, ha ezt így reklámoznák, ki venné meg a légzésfigyelőt, a bébiőrt, a kókuszmatracot? Ugyehogyugye? 🙂

Szóval ott alszik mellettem. Oké, ő már alszik, de én még mindig nem tudok rendesen, mert félek, hogy ráfekszem, megbököm, stb. A második gyereknél ezt úgy fejlesztettem tovább, hogy közvetlenül az ágy mellett volt egy kis bölcső (újabb beruházás, még szerencse, hogy mi kölcsön kaptuk), ami néhány hónapos koráig jó csak, és érezte a közelséget, de mégis külön volt. Aztán később a kiságy került az ágy mellé, levéve az oldalsó rácsot és péklapát módszerrel az esti megébredések, cicizések után átkerült a saját helyére, mellettem is van, de mégis külön. Na ez sem működött 100%-osan, mert ha a kicsi ott lehet, a tesó is ott akar lenni Anya mellett. Na pufff neki, ennyit a pihenésről. Szóval egy ágyban aludtunk évekig. Mi négyen, a két gyerek és mi. A kicsi is nagyon hamar átkerült a nagyágyba, mert hamar feladtam ezt a külön fektetem projektet.

Az igazi megoldást és az áttörést a harmadik gyerkőc érkezése hozta. Miután a nagyobb 4 és fél, a kicsi 2 és fél éves koráig velünk aludt, úgy döntöttünk ideje lenne külön aludniuk ennyi idő után, hiszen jön a kicsi, mi lesz így? Addig 54 m2-en éltünk, majd a harmadik gyerkőcöt már az új, nagy házba vártuk. Így a nagyok külön szobába, de egy ágyba kerültek. Egy hét volt az átállás kb. Addig lefektettük őket, és mire mi is felmentünk aludni átmentek a mi ágyunkba. Mi minden este kitartóan visszavittük őket a helyükre. Aztán volt, hogy üvöltve rohant át a nagyobb, hogy ő fél és velünk akar aludni. A kitartás azonban meghozta az eredményt. Volt néhány hét, amikor Lajosommal újra kettesben aludhattunk, persze én már óriási pocakkal. Aztán megszületett Samu. Nála már nem próbálkoztam semmi korábban felsorolt módszerrel. Csak mellettem aludt a nagyágyban, a kiságyat csak mutatóba raktuk össze. Neki megadta a biztonságot, a nyugalmat, nekem kényelmes volt az esti evéseknél. Az éjszakai fent léteket is már rutinosan kezeltem, hiszen végigcsináltam kétszer, így már nem is kellett segítség, se Mama, se Apa. Ők foglalkozhattak a nagyokkal napközben, éjszaka pedig mindenki pihent, engem kivéve. Tudtam, hogy meg kell tanulnia a picinek, hogy éjszaka hosszú alvás van, így mindig mikor megébredt, csendben, nem szóltam hozzá, hanem lágyan elringattam, vagy cicire tettem, ha éppen evés következett. Nem kapcsoltam csak kislámpát, csend volt és félhomály. Aztán nappal igyekeztem pihenni, amikor ő is aludt. Türelem, kitartás, empátia. Ezek a kulcsszavak egy újszülött alvási szokásainak a kialakításában. Kb. három hónap kellett, hogy elalvás után egyedül lehetett hagyni, egy hosszabbat aludt, az első evésig, kb. 3-4 óra hosszát, így el tudtam mellőle szökni Apával filmezni, vagy bármi mást csinálni. Utána persze sokszor volt, hogy óránként felkelt hajnalban. Ez mindig változó volt. Most 5 hónapos, de még nem aludt át éjszakát. Mindig felkel enni, amit nem bánok, mert szereti a pocakját. Most már én is beálltam erre a ritmusra. Ha majd már nem csak anyatej lesz a pocakjában úgyis jobban telítődik és többet fog aludni. Ha meg majd már mozogni is többet mozog, elfárad kellően ahhoz, hogy aludjon egész éjszaka. De ehhez az elején türelem és kitartás kell. A nagyoknál is így volt. Az első 8-9 hónap nehéz volt, de most már (3 és 5 évesek) átalusszák az éjszakát.