Mondhatjuk, hogy komplex megoldást nyújtó szolgáltatáscsomag nincs ma Magyarországon. Hiszen az természetes, hogy miután megszületett a baba, és letelt a gyermekágy, Anyának látszólag nincs semmi komolyabb baja, akkor mehet az élet tovább. Természetesen, működik a szervezet önregeneráló folyamata, azonban vannak olyan testi és főleg lelki sérülések, amik kezeletlenek maradnak és az Anyáknak együtt kell vele élni, olykor egy életen át. Csak szenvednek, tűrik a fájdalmakat, mert nincs kihez fordulni.

Ráadásul, ahogy egyre idősebb korban vállalunk gyereket, annál lassabb és nehezebb a test természetes regenerációja. Ezt saját tapasztalatból tudom, érzem. Az első gyerek születésénél még “csak” 30 éves voltam, most a harmadiknál már 35, ami rengeteget jelent. Az első két szülésem még úgy zajlott, mint egy huszonévesnél, a regeneráció is mondhatjuk, de a harmadiknál rám szakadt minden eddig halmozódott dolog.

Teljesen tönkre vágta a vázrendszeremet a három terhesség és három természetes szülés.

Összecsúszott csigolyák, hátrabillent medencecsont, szétment csípőízületek, szétnyílt hasizom. És én még azt gondolom a szerencsésebb fajtából vagyok a korosztályomban, mert van olyan, akinél köldöksérv, inkontinencia, székletproblémák, stb. jelentkezik.

Az első két terhesség után fájt a derekam és a hátam, de nem foglalkoztam vele különösebben, tűrtem és tettem a dolgom. Most ennek iszom a levét, mivel az akkori kezeletlen dolgok is most tetőznek egyszerre. Ez iszonyatos fájdalommal jár olykor. Egy gyógymasszőr segítségével rehabilitálódom. Sokszor masszírozás közben kérdezi, hogy mennyire fáj 10-es skálán és van, hogy 12. Pedig az én fájdalomküszöböm jóval átlag felett van. Szóval a lényeg a lényeg, hogy ez nem játék és fontos időt, pénzt, energiát erre szánni.

A másik a lelki oldal. Az első két szülésem zökkenőmentes volt, megvolt a nagy öröm, szuper. A második után utolért a szülés utáni depresszió, amiről ugyan már egyre többet olvasni, de segítség nem nagyon van. Nem is könnyű felismerni, illetve sokszor az ember saját magát is álltatja. A környezet pedig nem sokat segít. Az internet tele van mindenféle infóval, többek között, hogy ilyen az anyaság, ezt viselni kell és kész.

A szüléssel járó traumákról ne is beszéljünk, mert az egy másik problémás esett. A harmadik szülésem már nem volt annyira zökkenőmentes, mint arról már korábban írtam. (https://egyenifelemelkedes.wordpress.com/2019/12/09/harmadik-szulesem-kalvariaja/)

A mai kórházi gyakorlat még mindig nem áll kellő tisztelettel a szüléshez és nem kíséri olyan alázattal, mint a bábák az otthonszüléseknél. Ez egy isteni energiákkal teli folyamat, amit nehéz egy tanult orvosi agynak befogadni. Pedig nagyon sok múlik azon, hogy mi történik vagy nem történik a születés során a babával és az anyával.

Manapság többségében olyan születések történnek, ahol nem hagyják természetesen végbemenni ezt a folyamatot. A tényleg szükséges, és valóban vészhelyzet indokolta beavatkozásokat természetesen nem értem ide.

Beavatkozástól függően és az anya egyéni megélésétől függően nagyon sokféle lelki sérülést okoznak. Nem is gondolnánk, hiszen ezzel nem foglalkozik senki.

Én is magamban küzdöttem meg az élménnyel, úgy, hogy festettem, miközben felidéztem az emlékeket és közben potyogtak a könnyeim. Az is egyfajta terápia volt, hogy leírtam, illetve imában beszéltem ki magamból, hogy mi fáj ezzel kapcsolatban.

A népességnövekedést és a gyermek születésszámokat még mindig csak racionálisan megfogható tényezőktől teszik függővé, pedig ez ennél sokkal összetettebb dolog. Ezt csak az érti, aki végigcsinálta. Ők pedig általában nem érnek rá arra, hogy kormányjavaslatokat nyújtsanak be és szavazzanak meg, és olyan intézkedésre adjanak utasítást, vagy célzott szolgáltatáscsomagokat dolgozzanak ki és alkalmazzanak, amelyek valóban megoldást jelentenének, hiszen gyerekeket nevelnek, háztartást vezetnek.