Nagy érdeklődéssel böngészem Sükösd Mihály Hippivilág című könyvét. Mindig is áhitattal és csodálattal figyeltem mindent, ami a hippikorszakból való, de valódi mélységeit soha nem ismertem és valószínűleg nem is fogom, mivel nem éltem akkor. A fénykora a hatvanas évek második felére tehető.

“A hippi megtagadja, elhárítja a késő kapitalista társadalom-és államszerkezetet, annak összes hatásterületein, a gazdaságban, a politikában, a kultúrában, a mindennapi életben. A hippi elutasítja mindazt, amit a világ felkínál a szerkezetébe idomulni hajlandónak: az egyezményes státusszal és anyagi csereértékkel jutalmazott munkát, a teljesítményt, a tulajdont, az intézményes értéklétrákat, a létrák sikeres megmászásának lehetőségét, a részleges hatalmat, a bármilyen hatalmat.” (Sükösd Mihály: Hippivilág)

A könyvet olvasva arra jöttem rá, hogy mennyire egyet tudok érteni ezekkel az eszmékkel, csak fordítva. Én már ebbe nőttem bele, ezt kellene természetesnek vennem, hogy van egy teljesítmény orientált világ, a jelenlegi szokásos taposómalom, de valahogy mégsem tudom elfogadni. Valami ott motoszkál, hogy ez így nagyon nem oké. Ugyanakkor meg ott van az, hogy mivel széllel szembe megyek és vagy egyedül vagyok ezzel, vagy nagyon kevesen vagyunk és szétszórva, nem egységesen gondoljuk mindezt, így muszáj beletörődni, hogy a jelenlegi rendszer így van felépítve és így működik, pont. A nagy tömegekben fel sem merül, hogy itt valami nem stimmel, hogy a jelenlegi gazdasági, állami, politikai rendszerek nem az ember érdekeit tartják szem előtt és nem az egyén boldogsága a cél, hanem csupán eszközként tekint mindenkire, aki szereplője az általa kialakított mechanizmusoknak.

“A hippimozgalom azért keletkezett, létezett és halt el, mert megtagadta az adott, rajta kívül létező világot. Ezt a megtagadott világot a hippigondolkodás részben hitelesen érzékeli, részben mitikussá növeli./Mit gyűlöl, mit tagad mindebből a világból a hippi? Leginkább a gazdasági alapszerkezetet. A javak megtermelésének, elfogyasztásának és újratermelésének körforgását. Természetesen a kizsákmányolás – a megtermelt javak igazságtalan elosztása – tényét, fogalmát is tudja és elutasítja. Tagadása azonban általánosabb. A hippi már a szervezett munkafolyamatokban is az elidegenedés ősforrását fedezi fel: emberellenesnek tartja, ha egy munkás, technikus, tisztviselő nyolc vagy hat órában, napról napra, hétről hétre, évről évre ugyanazt a fizikai vagy adminisztratív vagy szellemi munkafolyamatot végzi, a hét végi szabad időben ugyanolyan gépiesen újítja meg önmagát, amilyen gépiesen hét közben dolgozott, s a következő hét kezdetén gépiesen folytatja elidegenült munkáját. A gazdasági szerkezet bírálata így vált át egy totálissá mitizált életmód totális bírálatává.” (Sükösd Mihály: Hippivilág)

Fel sem merül bennünk, hogy ezt lehetne másképpen is. Gépiesen tesszük a dolgunkat, mert így van rendjén. Közben embertelenül működik a rendszer. Persze vannak kevesek, akiknek megadatik, hogy olyan munkát és úgy végezzék, hogy ahogy valóban szeretnék, de lássuk be nem ez a jellemző. Itt tartok most, legyen ez egy kis gondolatébresztő. Folytatás következik, mert az gondolom, sokan ébrednek és érzik, hogy valami nem oké, csak nehéz széllel szemben menni. Hiszem, hogy létezik emberibb módja is a gazdasági szerkezetnek, de erről részletesen később. Elöljáróban annyi, hogy lassan három éve emésztem Frederic Laloux A jövő szervezetei című könyvét. Akkor jelent meg magyarul és azt gondolom Magyarországon is van már működő példa az emberibb vállalati, hivatali működésre és azt gondolom ez a jövő, ugyanis jön egy generáció, aki már nem fog beállni ebbe a sorba, mert már most nem arra neveljük őket. Igen, ezek az én gyerekeim, a te gyerekeid kedves jelenlegi kisgyerekes szülők. Ők lesznek 20 év múlva a nagy korszakváltó generáció, akiknek most készítjük elő a terepet. Gondolom én ezt így, és hiszem, hogy valóban így is lesz a jövőben, na de folyt. köv. 🙂