Van egy film, amit akárhányszor megnézek mindig két téma jut róla eszembe, a pályaválasztás és az önmegvalósítás. Ezeket szeretném körbejárni, a magam sajátos módján, éppen ezért, itt megint nem egy szokványos filmelemzésre kell számítsatok, sőt, teljesen elrugaszkodom a film valódi, látható tartalmától. No és nem azért pont erre a filmre esett a választásom, mert valamikor az én névjegykártyámon is ez állt, Accountant, vagyis könyvelő. 🙂

Számtalanszor láttam már a filmet és minden egyes alkalommal lenyűgözött az, hogyan válik egy ember vérprofivá valamiben, úgy, hogy halmozottan hátrányos helyzetből indul. A főszereplő Chris, aki az autizmus egy speciális változatával született. Gyerekként nem tudta elviselni a zajokat, fényeket maga körül, dührohamokban reagált szinte mindenre, ami körülötte zajlik, nem tudta kezelni az indulatait. Bár ez utóbbihoz nem is kell valamilyen betegségben szenvednünk, ugye? 😉 Szóval, elvitték a szülei egy speciális intézménybe, amit egy férfi alapított, akinek a lánya szintén speciális ellátásra szorul, azonban az Édesapja úgy döntött, hogy maga fogja kezelésbe venni fiát. Ő egy katonatiszt volt, aki a katonaság speciális pszichológiai részlegében dolgozott. Ő azt vallotta, hogy ha nem bírja a fia a fényt és a zajokat, akkor még több kell belőle, meg kell tanulnia kezelni, mert az élet nem fogja kímélni ezektől a hatásoktól sem. Az Édesanyja nem tudott megbirkózni ezzel a kihívással és elhagyta a családját. Így lett halmozottan nehéz gyerekkora. Az Apja miatt sok helyen laktak, nem volt igazi állandóság és biztonság az életében. Chrisnek volt egy fiútestvére, akinek pedig ezért volt nehéz gyerekkora, mert így alakult az életük, részben a testvére miatt. Az Apjuk keményen fogta őket, meg kellett tanulniuk fizikai szinten megvédeni magukat, mindig pszichológiai törvényszerűségekre építette az okításait. Arra nevelte őket, hogy mindennél előrébb való a család, fontos, hogy kiálljanak egymásért.

Így történt, hogy mire felnőtt Chris könyvelő lett, mert autistaként nagyon szűk volt a érdeklődési köre és kevés dologra tudott csak koncentrálni, de amibe belevetette magát, azt vérprofin csinálta. Nem egyszerű könyvelőként dolgozott, hanem bűnszervezetek pénzeit kezelte úgy, hogy nem tudta elkapni senki. Zseniálisan átlátta a rendszert és soha nem hibázott. Az emberek féltek tőle, ezt már az Apja is megmondta neki gyerekkorában: ” Fiam, te más vagy, és attól félnek az emberek.”

Ez egy film, egy olyan életút bemutatása, ami fényévekben csak egyszer létezik a valóságban. Miért? Mert már  a legelején el lesz vágva a sikeres és boldog élet azzal, hogy ha valaki nem olyan, mint amit az emberek nagy többsége, vagy a társadalmi elvárások normálisnak tartanak, akkor azt elkülönítik, leírják, megalázzák, betegnek nyilvánítják.

Igazából nem is kell valamilyen kirívó betegségben szenvednünk ahhoz, hogy ez megtörténjen. Nem arra építünk, arra a kevés dologra, arra a szűk mezsgyére, amiben jók vagyunk, amiben tehetségesek, ami igazán érdekel bennünket, hanem szétforgácsolódunk. Próbálunk megfelelni a szülői, majd az iskolai elvárásoknak, az edzőknek, csapatkapitányoknak, hívják akárhogyan is, aki elvárásokat támaszt felénk. Közben pedig elveszik a lényeg. Mi a lényeg? Megismerni önmagunkat, felismerni, hogy mi az ami igazán érdekel, mi az a tevékenység, amit szenvedélyesen, szívesen végzek, amiben ki tudok teljesedni. Majd megvizsgálom azt is, hogy mi az, ami gátol abban, hogy a legjobb legyek abban, amit szeretnék csinálni. Ezt tudatosan fel kell dolgozni és folyamatosan azon munkálkodni, hogy a negatívumok ne tudjanak eluralkodni az életemen, hanem előnyt kovácsolni belőle. Mi történt Chris-szel is a filmben? Nem bírta a fényt és a zajt. Otthon bömböltette a zenét és fényt villogtatott, miközben a maga módján feldolgozta ezt a negatív hatást, majd pozitívvá alakította, így egy mérföldes távolságról is eltalál egy sárgadinnyét. A lövéshez is a külső körülményeket kell figyelembe venni ahhoz, hogy aztán nagy zajjal eldördüljön a puska. Természetesen frusztrált volt, antiszociális és a maga módján félénk is, de ha megnézzük milyen mínuszból kellett feljönnie, akkor fantasztikus, amit elért. (itt most ne nézzük azt, hogy bűnözői körökben forgott és embereket ölt :), de tényleg 😉

Rengeteg pénzt keresett, de őt ez egyáltalán nem érdekelte, puritán életet élt és jótékonykodott. Támogatta az intézetet, aminek ő soha nem lehetett lakója, azonban rengeteg társán segített adományaival, hogy nekik könnyebb legyen normális emberi életet élni és kiteljesedni.

Ez egy szép elmélet, amit leírtam, vagy inkább tapasztalat. Tapasztalat, mert én is küzdök és próbálom érvényesíteni az életemben azt, hogy megtaláljam azt a szűk mezsgyét, amin szívből, szenvedélyesen tudok járni, úgy, hogy mindeközben igaz ember tudok maradni. Nem tántorít el a célomtól semmi és senki. Nem érdekelnek a külső elvárások, nem változtatja meg a személyiségemet a sikert, pénz, csillogás, nap, mint nap van erőm felvenni a küzdelmet a negatív erőkkel és pozitívakká alakítani és mindeközben tisztelni tudok minden embert, akivel összehoz a sors. Nehéz feladat ez, de azt gondolom erre kell törekedni. 🙂

A másik, számomra érdekes és fantasztikus dolog, hogy bár a testvérpár mindkét tagja rettegett, alvilági körökben otthonosan mozgó ember volt, amikor szembe kerültek egymással a megbízóik révén mindkettőjüknek egyértelmű volt, hogy a család, a testvér áll mindenek felett. Ezt is az Apjuk nevelte beléjük. Ebben az a nagyon érdekes számomra, hogy mennyire erős tud lenni és felülír mindent az az érzelmi és a nevelésüknél fontosnak tartott kötelék, amit a testvérség jelent.

Egy szó, mint száz én mindig ezeken a dolgokon elmélkedek, amikor vége a filmnek és fut a stáblista. Lehet még maguk az alkotók is meglepődnének, de jön a második rész és kíváncsian várom mire jutnak…..