Régóta érlelődik bennem ez a téma is. A barátság egy erős oszlop az életemben. A barátaim azok, akikre közel 20 éve számíthatok jóban, rosszban.

Osztálytársak voltunk középiskolában. Ott vetettük el a közös jövőnk magjait, bár akkor még nem voltunk tudatában mi is lesz belőle. Rengeteg közös kalandban volt részünk együtt és olyan élményekkel gazdagodtunk, ami Mindannyiunkban mély nyomott hagyott. Azt gondolom egy barátság kialakulásához elengedhetetlen, hogy legyenek közös történések az életünkben, egy idő után ezek az együtt szerzett élmények egy olyan kapoccsá forrnak össze, ami megalapozza a hosszú távú kapcsolattartást. A közös sírások, nevetések, a csínytevések, mind-mind olyan események, ami mély nyomott hagy az ember lelkében. Mi pont a kamaszkorunk kellős közepén kezdtük meg “közös életünket” élni, ami az egyik legkritikusabb pontja szerintem az ember életének. Ekkor kezd el függetlenedni, keresi önmagát, de ugyanakkor nagyon sebezhető és törékeny a lélek ebben az időszakban. Mi mindig számíthattunk egymásra, ha valakinek problémája volt a családjában, – mert akkoriban van probléma bőven, már csak az életkori sajátosságból eredően is – vagy csak szeretett volna egy nagyot beszélgetni, vagy bánatában egy barát vállán sírni. De nem voltak ritkák a vidám mulatozások és nagy kirándulások sem. Gyűjtöttünk emlékeket, jókat is rosszakat is. Még a rossz események is megszépülnek így utólag belegondolva, ha ott voltak velem a barátaim.

A legmeghatóbb számomra, – most, hogy ilyen mély és drasztikus önismereti úton vagyok – hogy Ők mindig olyannak fogadtak el, amilyen vagyok. Nem kellett megfelelnem, vagy másként viselkednem. Mindig magamat adhattam, és ők így szerettek, így fogadtak el. Ez természetesen kölcsönös volt. Ez szerintem annyira fontos, főleg a mai világban, amikor a családtól kezdve, a munkahelyen, mindenféle közösségen keresztül meg kell felelni az elvárásoknak, kell valamilyennek lenni ahhoz, hogy elfogadjanak. Ez egy olyan érzelmi bázist biztosít nekem, ami leírhatatlanul jó érzés.

A másik fontos dolog, hogy felnézek rájuk és mélységesen tisztelem Mindegyikőjüket, azért amilyen emberek. Nem azért, amit fel tudnak mutatni a társadalmi elvárások tálcáján, mert ha úgy nézzük is van mire büszkének lennem, de nem. Azért tisztelem őket, amilyen emberek. Természetesen ismerem minden rossz tulajdonságukat, -amiből volt is nem egy konfliktusunk, hiszen a barátság sem egy mézes bödön, – de a jó emberi tulajdonságaikat tekintetbe véve van mit tanulnom tőlük. Van olyan, akit nem vakított el a siker, pénz, csillogás, annak ellenére, hogy szép karriert tudhat maga mögött. Van olyan, aki annak ellenére merte a maga útját járni és valóban azzal foglalkozni, amit igazán szeret a külső elvárások és viharok ellenére. Van olyan, aki úgy tudott ember maradni az élet viharaiban, hogy nagyon sok nehézséggel kellett szembe néznie az élete során. Van olyan, aki mindenkire figyel, egy igazi tyúkanyó, aki mindent lát és ott segít ahol tud. Van olyan, akitől a szorgalmat, odaadást, figyelmességet csak tanulni lehetne. És végül, de nem utolsó sorban, van olyan, akivel olyanok vagyunk, mint a testvérek, mert gyakorlatilag néhány év kivételével az egész eddigi életünket úgy éltük, hogy részesei voltunk egymás élettörténetének. Igen, hatan vannak, köszönöm, hogy vagytok az életemben.

A Példabeszédek 18, 24-ben ez áll: “Az ember, a kinek sok barátja van, széttöretik; de van barát, a ki ragaszkodóbb a testvérnél.”

Most már sokunknak vannak gyerekei, de van, akiknek még nincs. Ez sem ad okot arra, hogy ne találkozzunk. Azt látom, hogy sokszor a barátságok végét jelenti, amikor mindenki elvonul a családjával foglalkozni, mert gyereke született, mert most nem ér rá, mert most ez van az van. Nálunk olyan erős ez a kötelék, hogy ha szervezünk valami közös összejövetelt, akkor senkinek nem kérdés, hogy ott legyen, mert semmi nincs fontosabb annál, mint, hogy találkozzunk. Ez egy olyan láthatatlan kapocs, ami összeköt Bennünket, ami leírhatatlan.

“A barátsághoz idő, energia, áldozat, önmagunk odaszánása kell./Ahhoz, hogy jó barátaid legyenek, először neked kell jó barátnak lenned.” (Bob és Debby Gass: Mai Ige, 2018)

“Ezernyi emlék, mely nyomot hagyott bennem. Sok millió szó, melyet felidézve könnyes lesz szemem. Csillagnyi mosoly, melyet ti szereztetek nekem… köszönöm Barátaim, hogy vagytok nekem!” (Forrás: Internet, ismeretlen)