Régóta meg volt az ötlet, hogy írjak a Doktor Néninkről, de vártam az ihletet hozzá. Most megérkezett, valószínű most időszerű. 🙂 Már említettem Nagyezsda Torbenkova Doktor Nőt és az általa, az ő homeopátiás bogyói segítségével való gyógyulásomat és a fiaim fogantatásának csodáját. Nagyon sokat beszélgettünk és a “kezelésem” alatti évek alatt egyre jobban megismertük egymást a Doktor Nővel. Miután megtudtam, hogy a nagyobbik fiunk úton van és egyre közeledett a születés időpontja, felmerült a gyermekorvos választás. Nadja Doktor Nő javasolta Dr. Lengyel Boglárkát, mert szerinte ő illene hozzánk. Ezelőtt nem hallottam Bogi Doktor Néniről. Felhívtam, megbeszéltünk egy első személyes találkozót. Ahogy beléptem a váróba már görcsbe rándult a gyomrom, mert szerintem rám zúdult az összes rossz gyerekkori emlék, ami a gyermekorvosi rendelőhöz kötődik. A végeláthatatlan hosszú várakozások, az izgalom, az a milliő, ami körülvett. Brrr, most is beleborzongok. Majd kiszólt a rendelőből Doktor Nő, hogy menjek be. Az a természetesség, az a könnyedség, az a báj, az az egyszerűség, amivel megjelent, egyszerre oszlatta szét bennem az összes gyerekkori orvoshoz kötődő frusztrációmat és a jövőre vonatkozó aggodalmaimat a gyerekeim miatt. Beszélgetett velem, kettesben, úgy, hogy közben várt rá a sok beteg gyerek. Meghallgatott, kérdezett, megértett. El sem tudom mondani milyen jól esett és mekkora előítéletekkel teli fal omlott le bennem. Miután végeztünk, értetlenül álltam és próbáltam feldolgozni, hogy ilyen is létezik. Bennem idáig, nem alaptalanul – az eddigi orvos-beteg kapcsolat megtapasztalásaim alapján- a fehérköpenyes, tisztelni kell, mert orvos…. és mi az hogy kérdezel… és van véleményed című történet élt. De Ő létezik és nagyon megtisztelve érzem magam, amiért ő a gyermekeim Doktor Nénije.
Amikor megszülettek a fiúk, jött a szokásos otthoni vizitre. Még ez a szó is, szintén egy rossz, kötelező, kellemetlen találkozást idéz bennem az orvosok révén. De Ő, akkor is megérkezett hozzánk, nem zavart meg semmit, a maga természetességével és bájával teljesen beleolvad a családi idillbe. Nem kitépte a kezemből a gyereket, hanem óvatosan, olyan odaadással és tisztelettel közelített feléjük, mint ahogy még én sem tudok. Nem volt az az érzésem, hogy megcsinálja a kötelező vizsgálatokat és kész, hanem minden érdekelte, kérdezett, válaszolt, valóban érdekelte, hogy hogy van a pici. És még, hogy csak a pici….Érdekelte, hogy én hogy vagyok, hogyan sikerült a szülés, mit hogy látok, hogyan gondolkodom. Ez volt a második nagy elájulásom. Tényleg, őszintén érdekeltük, a hogylétünk, az, hogy mit hogyan vélek. Ez is mérhetetlenül jólesett, azután, hogy a kórházban egy tárgynak tekintettek bennünket és csomó felesleges procedúrának tettek ki anélkül, hogy figyelembe vették volna az érzéseinket.
Azóta pedig mondanom sem kell egy hatalmas segítségem Bogi Doktor Néni, ha betegek a fiúk, ha csak valami kérdésem van. Őszintén megbeszélhetem vele és mindenben számíthatok rá, ami gyerektéma. Ő az egyetlen, akit hitelesnek tekintek a témában és bátran tudok és merek kérdezni és felvetni az ötleteimet, véleményemet is. Mert nem ítélkezik, nem hurrog le, hogy milyen Anya az ilyen és ilyen, stb. Bennünket néz, embernek tekint, egyenrangú partnernek, nem pedig egy alá-fölé rendeltségi, megalázott szerepet oszt számunkra.
Ő egy csoda, egy földre szállt angyal és hálás vagyok a jó Istennek azért, hogy ő van az életünkben. 🙂
És nagyon sokoldalú:
Egyéni felemelkedés 