A bejegyzéshez tartozó kép azért ilyen rossz minőségű, mert 2013-ban készült egy spontán gyors kattintással, mielőtt leadtam a régi mobilkészülékeket egy GSM szaküzletben. A kép jobb oldalán látható mobiltelefon a mai napig az én kis telefonom. Most 6 éves és még mindig nagyszerűen kiszolgálja az igényeimet. Ami nem nagy, mert én még mindig azt vallom, hogy a telefonnal tudjak telefonálni és maximum sms-ezni. Megbízhatóan, mindig, amikor szeretnék és nem akkor, amikor a telefonom úgy dönt, mert éppen nem működik, mert frissít, mert kikapcsol, mert lefagy, stb. Ismerős ugye?

Na de kezdjük az elején. Az első mobiltelefonomat, már nem emlékszem pontosan, hogy középiskola végén, vagy a főiskola elején kaptam, de a lényeg, hogy kb. 16 éve. Ez alatt az idő alatt elfogyasztottam, a mostanival együtt 7, azaz hetes darab telefont. (a képen nincs rajta egy) De én azon ritka “fajba” tartozom, aki nem ül fel mindenféle trendeknek, mindenféle reklámoknak, mindenféle divatos újhullámnak, stb. Tudom, tudom, maradi vagyok. De nem érdekel. Tudjátok miért? Egyrészt, mint már írtam, nekem két dolog fontos, hogy a telefonomat telefonálásra és sms-ezésre tudtam használni. A másik, hogy strapíbíró legyen. Ha leejtem, vagy most már, a fiúk ledobják, ne törjön el, ne kelljen képernyőt cserélni, vagy az egész telefont kidobni, mert nem bír ki egy leesést, egy kis folyadékot, stb. A többi dimenziójáról ne is beszéljünk. Védtem a környezetünket azáltal, hogy nem fogyasztottam mértéktelenül valami olyan terméket, ami mindenre jó, csak a természet körforgásába nem illik bele. És mennyi pénzt spóroltam?! Ugye?! Rákerestem ma kb. mennyibe kerül egy okostelefon. Tizensokezertől a csillagos ég, de ha átlag 100e Ft-tal számolok, és feltételezzük, hogy átlag évente cserélem, akkor is csak az utóbbi 6 évben 600e Ft-ot spóroltam meg alsó hangon, mert ehhez még hozzá jönnek a mindenféle tartozékok, tartó az autóba, képernyővédő bevonat, tok a hátuljára, ilyen cicoma, olyan cicoma, stb., plusz a mobilinternet előfizetés, mert nekem az sincs, mert minek. És ez csak az utóbbi 6 év. 16 év alatt 7 telefont fogyasztottam csak, ha minden évben cseréltem volna a 16 év alatt az egyéb, az adott típust magával hozó termékekkel együtt – mert akkor már kell hozzá illő tok, meg tartó, meg….meg, meg – akkor beláthatjuk, hogy milliókról beszéltünk.

Szerintem fontos feltennünk a kérdést, hogy valóban szükségünk van ennyi készülékre, mint amennyi jelen van az életünkben? Nem vitatom a mobiltelefonok hasznát. Praktikus, sok esetben jó, ha kéznél van, sok ügyet intézünk vele, rugalmasan. De nem vette át az uralmat az életünk felett? Nekem például tudatosan nincs okostelefonom. Saját magamat és a privát szférámat védem ezáltal. Tudom, hogy engem is beszippantana, és állandóan az nyomkodnám, vagy simogatnám :), ugye?! Mindig elérhető és online lenni, ez számomra elég megterhelő lenne és nem is szeretném. Mondjuk én sokszor a másik véglet vagyok, mert ha például elutazunk valahova, kikapcsolódni, napokig azt sem tudom hol a telefonom, kikapcsolom, aztán elfelejtem visszakapcsolni. Szoktam is kapni ezért, hogy miért nem vagyok elérhető?! Miért? Miért?! Mert személyesen azokkal vagyok, akik fontosak és megtisztelem őket azzal, hogy nem a telefonomat nyomkodom, hanem velük vagyok, figyelek rájuk. Emlékszem, amikor megszületett első fiunk, Marci mennyire idegesített az a sok telefon, amit akkor kaptam. Sms-esek hada, telefonok hada, úgy, hogy én magam sem tudtam hova kapjak  a gyerek körüli teendőkben, mert új volt minden. Nehéz volt elhagyni a régi megszokást, hogy nincs telefon, kész, csak a pillanat van, amire teljes erőbedobással koncentrálok.

A célom az volt csupán, hogy egy kis gondolatébresztőt adjak ebben a gépiesített, reklámok által irányított világban, hogy tényleg mi döntünk, tényleg mi irányítunk? Apropó irányítás. Én nem használok GPS-t. Igen, tudom, vannak még ilyen “lények” a mai világban. Úgy szoktam idegen helyen közlekedni, hogy megnézem laptopon, a térképen és megjegyzem. Útközben a térkép itt van a fejemben. Ugye milyen kényelmetlen és megerőltető? De én így szeretem, nem szeretek egy gép, egy eszköz után menni. Tudom, sokszor praktikus, néha én is elgondolkozom, ha elvétem a lehajtót 130 km/h-val száguldva, de ezt ritka eset. Kevesebb bosszúságot okoz, mint, hogy már megint a telefonomat nyomkodtam ahelyett, hogy láttam volna mekkora tornyot épített a fiam, ami ebben a pillanatban dől össze. 🙂 Értitek?

Na nem ragozom. A lényeg, hogy mi döntünk. Rajtunk múlik, hogy ezzel a rengetek pénzzel multicégeket gazdagítunk, vagy magunkat, a családunkat. Még egy dolog. Minden telefonreklám a családot, a meghitt családi pillanatokat, a közös együttlétet, a programok fontosságát célozza, miközben a valóságban pont azt rombolja szét. Ha hagyjuk. 🙂 Ajánlom magamat. 😉