Nagy filmrajongó vagyok. Hosszú évek óta nem értettem, hogy miért nem készülnek olyan magyar filmek, amik bemutatják a mai magyar valóságot. Őszintén, kendőzetlenül, a kegyetlen valóságot, fantasztikus képi és szimbolikus eszközök segítségével. Rengeteg amerikai filmet láttam, ami bemutatja a kormányok korrupciós ügyeit, a CIA, az FBI belső ügyeit, a hétköznapi kisember küzdelmeit és mennybemenetelét a hatalommal szemben, stb. Olyan filmre vágytam, ami a magyar szívemhez közel áll és ha vége a filmek, csak bámulom a stáblistát és csak nézek meredten, lefagyva magam elé. Hatással van rám, ütősen, annyira, hogy nem jönnek szavak, gondolatok hirtelen, csak az érzés, ami áthatja szívemet, lelkemet. Most elkészült, megszületett, láttam és meredten néztem a stáblistát a végén. 🙂

Kezdem azt is érteni, hogy miért nem készültek ilyen témájú filmek. Igen, a KOJOT című újmagyar (direkt írom így) filmről beszélek. Látva, hogy milyen botrány és kálvária övezi ezt a filmet, sok mindent megértettem, ugyanakkor sok mindenen el is gondolkodtam. Természetes, hogy az aktuális “hatalom” nem örül, ha ilyen témájú filmek forognak a mozikban, mert ha időlegesen is, de felébresztik az alvó oroszlánt. Ha egyre több ilyen film kerül a vászonra, akkor talán nem csak időlegesen, hanem el is kezd történni valami, ami nekik nagyon fog fájni.

Ez nem egy tipikus filmkritika akar lenni, ez egy élménybeszámoló, hogy rám milyen hatással volt a film és én mit láttam benne, nekem mit mondott.

A film  főhőse Misi testesíti meg azt a nagyvárosi szürke átlagembert, aki biorobotként dolgozik banki ügyintézőként. Ugyan tisztában van vele, hogy a panaszos ügyfelek mit éreznek és igazuk van, de mégsem tehet semmit, mert meg van kötve a keze. Egy kalitkában ül, ami szigorúan szabályok által határolt. Ő pedig elkeseredetten ül bent és sodródik, teszi a “dolgát”. Mígnem a nagyapja rá nem hagyja vidéki házát és földjét. Misi ekkor úgy dönt, hogy leköltözik párjával, felújítja és ott fognak élni. Igen ám, de a helyi “nagyúrnak” is erre a kis örökségre fáj a foga, mert nagy befektetést akar végrehajtani a településen. Itt kezdődik az alvó oroszlán felébresztése. Misi úgy dönt, hogy nem adja el az örökségét, hanem felveszi a kesztyűt és küzd azért, ami az övé. Azt gondolom ennek a küzdelemnek minden mozzanata zseniálisan van kitalálva, mind szimbolikáját, mind az események megjelenítését tekintve.

A szürke befásult, elkeseredett “kisember” feláll és elkezd kiállni magáért, elkezd szembemenni a “nagyúrral”. A filmben megjelenő indulatok és küzdelmek megjelenítése tükrözi mindazt a frusztrációt, dühöt, elnyomást, amit a “szürke kisember” érez és él át nap, mint nap és legszívesebben hasonlóan cselekedne, ha lenne hozzá mersze. Mert igen, hiányzik belőlünk az a bátorság, ami Misiben megvan, hogy kijöjjön a szabályok és a rendszer által bekorlátozott kalitkából és tegyen valamit ellene.

Zseniális, ahogy megjeleníti a film az építési engedélyezési folyamat ügyfelekkel érintkező mozzanatát, mennyire tehetetlen és lehetetlen az egész, a cselekvőképtelen rendőri szerveket, akiket madzagon rángat a “felsőbb hatalom”, mint egy bábot. Tükrözi azt, hogy az ügyintézői székben és a rendőrautóban is “szürke kisemberek” ülnek, akik ugyanúgy behódolnak a rosszul működő rendszer irányítóinak, mint Misi, amikor beült a banki ügyintézői székébe.

Zseniális, ahogyan megjeleníti a “nagyúr” karakterét. Sajnos ez ma Magyarország. Van egy kör, akié minden, akinek mindent szabad, annyi pénze van, hogy már nem tudja hova tenni, de nem elég, még többre vágyik. Mindezt pedig azzal magyarázza, hogy a fejlődés érdekében teszi, mert neki ez a küldetése, hogy jobbá tegye a települést. Az, hogy ezt milyen eszközökkel teszi, sajnos az is a rideg magyar valóság, még ha ezzel nem is szembesülünk nap, mint nap. Az szembesül ezzel, aki már felállt és megtette, megteszi nap, mint nap azt, amit a filmben Misi. De egy-két lúd nem győz disznót. Kilövik, mint az agyaggalambot, amint felröpül.

Zseniális a képi megjelenítése a hangulat közvetítését illetően. Én is ott ültem a kis vidéki ház teraszán és hallottam, ahogy fújja a szél a búzatáblákat. Fantasztikus az a hangulat, ami a helyi kiskocsmában játszódik.

Zseniálisak a karakterek. Az alkesz kocsmatöltelék, aki végül a legnagyobb bajtársa lesz Misinek a “nagyúrral” folytatott harcban. És igen, így van ez a valóságban is. Az igaz emberek egy része ma is alkoholista és a kocsmában motyog és szidja a rendszert, a szomszédot, a vendéget, akit ér, mert tehetetlennek érzi magát és az alkoholba menekül. Az igaz emberek egy másik része, aki tehetetlennek érzi magát a rendszerrel szemben, elmegy egy másik országba munkát vállalni és csendben teszi a dolgát. Teszi a dolgát, ha hagyják. Ha nem, akkor ő is mellé áll az igazságért folytatott harcnak, majd a csata végén továbbáll. Igen, ez a tetkós melós srác a filmben.

Misi nagyapjának karaktere az alapja ennek az egész erkölcsi morálnak. Régen a magyar emberek sokkal jobban kiálltak magukért. Volt bennük elég kurázsi ahhoz, hogy kimondják, ami nem tetszik. Nem csak kimondják, hanem meg is cselekedjék, amit kell.

Igen, én is tudtam azonosulni Misi haragjával és karakterével. Belőlem is kibuggyant az a sok harag, frusztráció, düh, elégedetlenség, ami bennem van a mai Magyarországot illetően.

Köszönöm Kosztyál Márknak és a teljes stábnak, hogy megszületett ez a film és hogy ennyire magyar lett, a szó legjobb értelmében. Köszönöm, hogy ennyire  megérintette végre a magyar szíveket és lelkeket és azt gondolom ez a jövő. Így kell továbbhaladni az úton és higgyük el, hogy előbb-utóbb, amikor eljön az ideje történni is fog valami. Történni fog, mert történnie kell, eljön egy új korszak, amikor én is felállok és nem a blogomra verem a billentyűt, hanem “kardot” ragadok. 🙂