Hosszú évekbe telt, mire rájöttem mi a bajom és a mai rohanó világunkban miért jutok el odáig, hogy legszívesebben feladnám az egészet, mert nem bírom tovább.

Régen valahogy természetesebb volt az, még ha nem is nevezték nevén és nem tudatosították az emberek, hogy folyamatosan táplálják a lelküket is a mindennapokban. Emlékszem még gyerekkoromban Nagymamám tanította meg nekünk a “MiAtyánkat”.  Neki teljesen természetes volt, hogy lefekvés előtt elmond egy imát. Az is teljesen természetes volt, hogy vasárnaponként elmegy a templomba. Ma már idős ahhoz, hogy ezt megtegye, de rendszeresen meghallgatja az istentiszteletet a rádióban. Akkor, ennek semmi különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam.

Majd jött a keresztelőm, a konfirmálás, ami újabb kísérlet volt arra, hogy folytassam a vallási családi hagyományokat. Azonban hosszú távon nem húzott be az egyház. Számomra semmitmondó volt a szentírás, unalmasak az istentiszteletek, szomorúak és lassúak az énekek. Valahogy így kopott ki az életemből a lelki táplálék felvételének rendszeres folyamata. Aztán nem lépett a helyébe semmi, így a sűrű hétköznapok csak sodortak, sodortak, mindaddig, amíg meg nem éreztem a szenvedő lelkem hangját. Ezt egy hozzám nagyon közel álló személy halála váltotta ki, amit nem, illetve nehezen tudtam feldolgozni. Segítségre volt szükségem, amit mesterem, tanítóm személyében meg is kaptam. Ezúton szeretnék köszönetet mondani neki, hogy segített felismerni oly sok mindent, amit addig nem “láttam”, érzékeltem.

Tehát visszatérve, a lényeg, hogy manapság is azt látom, hogy oly sok szomjazó lélekkel találkozom. Talán elfelejtettük az életnek ezt a fontos aspektusát, vagy csak egyszerűen az az impulzus van belénk diktálva, hogy pénzen minden megvehető és az hordozza a valódi boldogságot és érzelmi gazdagságot. Pedig NEM!!! Egy nagy, kiadós beszélgetés egy baráttal, családtaggal, leülni egy padra és csendben szemlélni a körülöttünk lévő világot, beülni egy istentiszteletre, ki miben tudja megtalálni a lelki feltöltődést, de nagyon fontos, egyrészt, hogy megtaláljuk, másrészt folyamatosan visszatöltsük a szomjazó lelkünket.

Remélem az ünnepek előtti rohanásban erre is jut ideje minél több embernek és türelemmel, megértéssel tudunk fordulni embertársainkhoz a sűrű hétköznapokban is.